Üzent Sargentini a magyaroknak, miután elfogadták a Magyarországról szóló jelentését – aztán elszabadult a pokol az oldalán

2018. szeptember 12., szerda




Forr a tűz Magyarország körül?!

Judith Sargentini, a zöldek holland képviselője által készített jelentés a magyar jogállamiság állapotáról szól, konkrétan arról, hogy a jogállamiság eltűnőben van Magyarországon, ez pedig uniós alapértékeket sért.

Judith Sargentini mosolyogva fogadta, hogy megtapsolták az Európai Parlamentben a jelentése elfogadását követően. Aztán pedig jónak látta, ha rögtön a legszélesebb nyilvánosság elé tárja, mit gondol, ezért ezt írta ki a Twitter oldalán:

“Büszke vagyok rá, hogy az Európai Parlament támogatta a Magyarországról szóló jelentésemet, de ez elsősorban a magyar emberek jogairól szól. Kollégáimnak köszönöm, hogy kiálltak a demokrácia és a jogállamiság mellett, félretéve pártérdekeiket.”

Aztán elkezdtek jönni a válaszok, főleg angol nyelven, de magyarul is. Az egyik külföldi Twitter felhasználó például azt írta alá angol nyelven, hogy szerinte egy magyar sem kérte Sargentini segítségét, és reményét fejezte ki, hogy az ő hazájába sosem látogat el a politikusnő.

Van, aki számon kéri, hogy minek inzultálja a magyarokat, olyan is van, aki a szemére veti, hogy pártja, a holland Zöld Baloldal egy kommunista utódpárt.

Persze, sokan kiállnak mellette is, lehet olvasni olyan, magyar twitterezőtől származó posztot, amelyben azt írja a felhasználó, hogy bár magyar, köszönetet szeretne mondani a jelentésért, mert véget vethet annak az “őrületnek”, ami Magyarországon van.

Más szintén örömét fejezte ki a jelentés miatt, a magyar Twitter felhasználó szerint Magyarországon a demokrácia csak egy bábszínház.

Mint ismert, a zöldpárti Judith Sargentini által összeállított és az EP illetékes szakbizottságában korábban már nagy többséggel jóváhagyott dokumentum szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.

A magyar jogállamiság ügye a szavazás nyomán az uniós tagországok kormányainak tanácsa elé kerül, amely négyötödös többséggel dönt majd arról, valós-e a veszélye annak, hogy Magyarországon csorbulnak az Európai Unió alapértékei.

Így örült Sargentini, miután kiderült, hogy elfogadta a jelentését az EP: Elsírta magát Sargentini a boldogságtól, amikor csalással elfogadták az EP-ben a Magyarországot elítélő jelentését – videó

OSZD MEG másokkal is!

érdekes politika menekültek


Megtekintések száma: 33180





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet