Valami lehet az Európán? A NASA és az ESA is le akar szállni rajta az elkövetkező években.

2017. április 29., szombat




Sokak szerint a felszín alatti idegen óceánnal kapcsolatban tudhatnak valamit.

Egy rejtélyes űrverseny vehette kezdetét, mely a földönkívüliekkel lehet kapcsolatos – állítják egyes NASA-hoz közeli források.

Mint ismeretes, a NASA évek óta a földönkívüli élet lehetséges kialakulási helyszíneként tartja számon az Európa nevű holdat. A holdnak ugyanis vastag jégpáncélja van, és a mélyben a vizsgálatok szerint egy rejtett ökoszisztéma létezhet.

A rejtett óceán egy nemrég tett megfigyelés szerint az űrbe szivárog, és hatalmas gejzírek formájában tör fel a felszínre.

Ez azt jelenti, hogy mélyfúrás nélkül, a felszínen meg lehetne vizsgálni azt, hogy milyen szerves anyagok vannak a vízben, ami odalenn hömpölyög.

Ezért indulhatott egyfajta űrverseny az ESA és a NASA között, ugyanis mindkét űrügynökség tervei között kiemelt szerepet kapott az Európa, és a Naprendszeren belül és rejtett óceánok feltárása.

Egyes összeesküvés elméletek odáig mennek, hogy azt állítják, hogy a NASA az elmúlt évben már talált is életre utaló jeleket, méghozzá olyan jeleket, melyek egy magasan fejlett, összetett ökoszisztéma utalhatnak.

Ha így van, az teljességgel érthető lenne, és megmagyarázná, hogy a NASA szemében miért is lett ennyire hirtelen fontos az Európa.

Egyre több csillagász latolgatja annak az esélyét, hogy itt fognak rábukkanni az emberiség történetében először idegen lényekre, és ezek nem csak organizmusok lesznek.

Az Európa jege alatt régóta megfelelőek lehetnek a körülmények az élet kialakulása számára.

Mi több, talán már nagyon régen is volt élet rajta, csak az óceánok mélyére szorult. Fejlábúak, és egyéb puhatestűek, és földönkívüli halak lehetnek benne, de akár kezdetleges, kopoltyúval rendelkező „emlősök” is, melyek a rejtett óceán feletti jeges, és még elég meleg csatornákban élnek.

A jövőbeli NASA és ESA missziók ezeknek a lényeknek a nyomára bukkanhatnak, ha tényleg léteznek.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány nasa csillagászat űrkutatás


Megtekintések száma: 95390





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet