Valami nagyon bizarr folyamat játszódik le az Antarktiszon

2016. december 8., csütörtök




Az utóbbi pár hónapban nagyon érdekes, ijesztő folyamatok indultak meg a sarkoknál, ami előtt értetlenül állnak a klímakutatók.

Titokzatos folyamatok a sarkoknál

Valami zajlik az Antarktiszon, és az Északi sarkon. Olyan dolgokra derült fény, melyek bizonyos tekintetben teljesen más megvilágításba helyezhetik a globális klímaváltozást, és annak hatásait a sarki jégtakaróra.

A tudósok az előzetes megfigyelések alapján ráadásul nem is teljesen értik ezt a folyamatot, így egyelőre tanácstalanok.

Mark Serreze, az amerikai nemzeti Hó- és Jég Adatközpont, az NSIDC igazgatója szerint olyan ismeretlen, „őrült” dolgok zajlanak le a sarkoknál, amit egyszerűen nem értenek, mert nincs benne logika.

Rájár a rúd a sarkvidékekre

Az utóbbi hónapokban egyre több vészhír jelent meg a sarki jégtakarók állapotáról, és a különféle portálok egyre durvább képekkel, összehasonlításokkal sokkolták az olvasókat, melyeken jól látszik, hogy mennyire nagy a baj.

Olvadó jégtakaró, eltűnt jéghegyek, leszakadó jégmezők, vagy több kilométeres repedések jelentek meg többek között az Antarktiszon és az Északi-sarkon.

A helyszínre ellátogató, és a jégből mintát hazaszállító kutatók is arról számoltak be, hogy vigyázniuk kellett, hová lépnek, mert több helyen olyan szétmálló volt már a hó, mintha csak valamiféle melegedő jégkása lenne.

Mindezt olyan helyekről jelentették, ahol a jég korábban beton kemény volt.

Rejtély, hogy mi okozza

Minden adat és elemzés szerint drasztikus mértékű a jégtakaró csökkenése az utóbbi 3-4 évben. Azonban egy érdekes megmagyarázhatatlan folyamat nem hagyja nyugodni a klímakutatókat.

Mégpedig az, hogy érdekes módon a globális felmelegedés trendjével ellentétes módon és az északi jégréteg folyamatos csökkenésével szemben, az Antarktisznál lévő Déli-óceán úszó jégtömegének kiterjedése az elmúlt években nőtt.

A legfrissebb adatok szerint ugyanakkor jelenleg a bolygó mindkét végén csökken a jég mennyisége, aminek az emberi tevékenység miatt a légkörbe kerülő káros gázok hatása mellett az is az oka, hogy az el-Nino tevékenység hőt vont el a Csendes-óceán térségéből.

Rekord meleg

Már leírva is elképesztően hangzik, de idén voltak olyan helyek az Antarktiszon, ahol 20, azaz HÚSZ Celsius fokkal melegebb volt a hőmérséklet, mint máskor ugyanabban az időszakban. Valami nagyon drasztikus változáson megy keresztül a sarkoknál felgyűlt jégvidék.

Mindennek tetejében az is egy borzasztó adat, hogy egy India nagyságú – kontinensnyi – terület jégtakarója tűnt már el, vagy olvadt le az elmúlt évtizedekben.

A tudósok szerint az antarktiszi szárazföldi gleccserek a közeljövőben egyre gyorsabban csúszhatnak az óceánba, ez pedig felgyorsítaná a tengerszintek emelkedését, ha nem gátolja meg a gleccserek mozgását az úszó tengeri jég.

globális felmelegedés globális klímaváltozás tudomány


Megtekintések száma: 39623





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet