Valamit tudhat a NASA? Marsi életet szimulálnak a Hawaii-szigeteken

2017. január 21., szombat




Az egzotikus sziget egyik vulkáni kúpjában érdekes kísérlet veszi kezdetét, mely sok mindent előre vetíthet.

Hat tudós tölt el 8 hónapot teljes elszigeteltségben a hawaii Mauna Loa vulkáni kúpon. Méghozzá ennek az oka nagyon egyszerű: szimulálni kívánják, milyen is lesz majd pontosan a Marson rekedt asztronauták élete.

A hosszú ideig tartó tudományos kísérlet során rengeteg mindent számításba vesznek, letesztelnek, és vizsgálnak.

Elmondásuk szerint minderre azért van szükség, hogy mikor eljön a történelmi jelentőségű pillant, és ember léphet majd a Marsra, ne üssön be semmilyen nem várt esemény, mely akkor veszélybe sodorná az embereket.

2017. január 19-én kezdődött a Hawaii Egyetem kísérlete, amely az amerikai űrkutatási hivatalt (NASA) hivatott segíteni annak megértésében, hogy miként hathatnak az emberi viselkedésre és teljesítőképességre a hosszú űrexpedíciók. Kim Binsted kutatásvezető elmondta: büszkék arra, hogy részt vehetnek a Mars-utazás előkészületeiben.

Rengeteg adatot fognak kielemezni, mely során képet kaphatnak majd a pontosabb Marsi körülményekről.

Egyesek szerint a NASA tudhat valamit a Marssal kapcsolatban, ezért is pörgette fel ennyire a Mars missziók előkészületeit. A NASA mindenképpen az ESA előtt kíván emberes missziót küldeni a Marsra, melyre jó esélye van, hiszen az ESA még szondát sem volt képes normálisan odaküldeni.

Igaz, sokan ezt éppen a NASA titkos szabotációjának tudják be. Ha a NASA valóban szabotálta az ESA űrmisszióit, az csakis azért lehet, mert van valami a Marson, ami felett csak ők akarnak rendelkezni.

Ám az is lehet, hogy olyat találtak ott, amiről még nem mertek beszámolni a világnak.

A kísérlet hatfős legénysége - négy férfi és két nő - geológiai terepmunkát és napi rutin feladatokat fog végezni a 365 négyzetméteres kupolában, amit egy elhagyatott kőfejtőben állítottak föl, a tengerszint feletti 2500 méteres magasságban.

A kietlen helyszínen csupán csekély vegetáció található, és a tudósoknak semmiféle kapcsolatuk nem lesz a külvilággal. A kísérletet irányító csapattal rádión kommunikálhatnak, az üzeneteket - hasonlóan a Föld és a Mars közötti távolságból fakadó körülményekkel - 20 perc késéssel tudják célba juttatni.

A NASA nagyon reméli, hogy minél előbb a Marsra tudják juttatni az emberiséget, és ezt mások is így gondolják, hiszen valószínűleg egy ember lesz az első, aki mélyebbre fog lefúrni a Marsi talajban, mint néhány centiméter.

Arról ugyanis rengeteg teória létezik, hogy a marsi talaj csak úgy nyüzsöghet a különféle szintű idegen létformáktól...

Erre a nagy kérdésre, és még sok más kérdésre találhat választ az emberi űrmisszió, melyet majd a Marsra küldenek. Az első ember, aki majd a Marsra lép, legalább olyan történelmi léptékű tettet fog elkövetni, mint annak idején Neil Armstrong, aki a Hold porában hagyta lábnyomát, és első emberként lépett egy földön kívüli égitestre.

mars marskutatás összeesküvés élet a marson eltitkolt tények


Megtekintések száma: 136050





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet