Valóra vált a Mátrix jóslata: borzalmas szimuláció épült körénk, amit a felső tízezer irányít!

2019. április 2., kedd




20 éve mutatták be az amerikai mozikban a Mátrix-ot. 

A Mátrix Amerikában az újdonság erejével robbant be 1999-ben, Ázsiában viszont több rendező is magára ismerhetett, például a hongkongi John Woo, a japán Takashi Miike (akiről itt írtunk), illetve olyan felnőtteknek szóló animék alkotói, mint az Akira, a Ninja Scroll, és főleg az 1995-ös Ghost in the Shell – Páncélba zárt szellem. Amikor a Wachowski testvérek a Mátrix filmtervével házaltak, a prezentációhoz a Ghost in the Shell-ből mutattak részleteket, hozzátéve, hogy ők pont ilyet akarnak, csak élőszereplős változatban.

A végeredmény alapján könnyű elhinni ezt a történetet, a Wachowski testvérek ráadásul később sem titkolták, hogy imádják a japán animációt: ők rendezték a Speed Racer című japán sorozat hollywoodi moziverzióját, és animációs rövidfilmekkel folytatták a Mátrix-ot (Animátrix). A Mátrix pedig a mai Disney-féle élőszereplős remake-eket (Dumbo, Aladdin, Az oroszlánkirály) is megelőlegezte.

Az animáció nagy előnye addig az volt az élőszereplős filmekkel szemben, hogy a rajzfilmeseknek nem kellett kamera, fények, sőt egyáltalán valóság sem. A rajzfilmezés 100 százalékig mesterséges és kontrollálható, a kreativitásnak csak az animációs technológia fejlettsége és az alkotók tehetsége, valamint szaktudása szabott határt.

A Wachowskik – Hollywood filmtechnikai felkészültségét és saját találmányaikat kihasználva – az animék vizuális szabadságát igyekeztek átültetni az élőszereplős formátumra (ezzel kiiktatva a rajzfilmezés fő hátrányát is: a sztárszínészek vonzerejének hiányát).

A film képi világa – amikor a mátrix virtuális valóságában zajlik a cselekmény – egyfajta cyberpunk miliő, a mátrixon kívül pedig a posztapokaliptikus filmek hagyományaira épülő univerzum terül el. A Mátrix látványvilágát láthatóan inspirálta a Ghost in the Shell, viszont a Wachowskik mindezt még idézőjelbe tették a történettel is.

A mátrixban játszódó jelenetek azért lehetnek olyan merészen stilizáltak, és közben mégis hihetőek, mert a cselekmény kontextusában is mesterségesek, egy illúzió részét képezik. A Wachowskik nemcsak elmesélnek egy történetet arról, hogy az érzékeink nem feltétlenül a teljes, objektív valóságot közvetítik agyunk felé, de ők maguk is megtévesztően realisztikus világot alkottak mesterséges (sőt, stílszerűen szinte sci-fibe illő) filmes eszközökkel. A Mátrix egy őszintén önreflektív film, ami önnön műviségére is rávilágít.



Ami a cselekményt illeti, a Mátrix-ban sorra feltűnnek a Ghost in the Shell tudományos-fantasztikus témái, elsősorban a mesterséges intelligencia, pontosabban nem is az, hogy lehet-e öntudata egy gépnek, hanem inkább, hogy több lelke van-e az embernek, mint egy gépnek. Hogy mi tesz minket emberré, mi különböztet meg a gépektől. Mind a Ghost in the Shell, mind a Mátrix világképe ijesztően materialista, amiben az ember ugyanúgy meghackelhető, mint egy számítógép, de ugyanígy fejleszthető, bővíthető is.

Ami a film utóéletét illeti, a Wachowskik maguk is sci-fi műfajban képzelték el az életüket, és kipróbálták, tényleg átalakítható-e annyira egy emberi test, mint egy számítógép: mindketten nővé operáltatták magukat. Már a Mátrix cselekményében is megtalálható a külső megjelenés lecserélése: a valóságban rongyokba öltözött karakterek a mátrixba belépve vagány és makulátlan cyberpunkhősökké változnak. A rendezőpáros más filmjeinek hőseitől is láthattunk hasonló határátlépéseket, elég a Fülledtség leszbikus szeretőire gondolni.

Mit tanulhatunk a Mátrix-ból 20 év távlatából? A film formailag ünneplése a technológia vívmányainak, tartalmilag viszont inkább kritikája az emberi civilizáció elgépiesedésének és virtualizációjának (ami csak jobban elfajult a film óta eltelt 20 évben). A filmben a modern, nyugati fogyasztói társadalom bizonyul illúziónak, álomvilágnak, amitől markánsan elüt – ahogy Morpheus fogalmaz – a „valóság sivataga”.

A filmbeli lázadók – egyetlen áruló kivételével – a jólét helyett a szabadságot és az igazságot választják, még ha ez örök élet-halál harccal is jár. A Mátrix társadalom-, sőt civilizációkritikája azt sugallja, hogy a nézőinek világa éppoly mesterséges, emberi konstrukció, mint maga a mátrix.

A világunk nem volt mindig ilyen, és ez sem feltétlenül tart örökké, legalábbis a filmben az emberiségnek nem sikerült fenntartani, és visszatértek a kőkorszaki állapotok. Sőt, a filmbeli apokalipszist épp a modern ember szabadította a világra a mesterséges intelligencia megalkotásával, az emberiségnek tehát borsos árat kellett fizetnie a megteremtett kényelemért.

A filmbeli „valóság sivataga” rémálomszerűbb nem is lehetne, annak a rémével fenyeget, hogy talán nem vagyunk többek azoknál a bioelemeknél, aminek a gépek használják az embert a Mátrix-ban. 

Vagy, ami még rosszabb, hogy tényleg mi vagyunk a „bolygó rákosodása”. Ironikus csavar viszont a filmben, hogy ebben a materialista univerzumban a fő bonyodalom mégis ezoterikus:

hogy Neo talán egyfajta messiás, az nem csak a film vallási, mitológiai és kulturális (lásd a verbális utalásokat olyan klasszikus mesékre, mint az Alice Csodaországban és az Óz, a nagy varázsló) elődeinek hatása. Nyitott a kérdés, hogy a filmbeli lázadók spiritualizmusa több-e egyfajta vágyelvű gondolkodásnál, fájdalomcsillapítónál a halandóságunkkal és sebezhetőségünkkel kapcsolatos szorongásainkra.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: origo

tudomány összeesküvés mátrix szimuláció


Megtekintések száma: 47382





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet