A Jurassic Park hamarabb valóra válhat, mint gondoltuk, akár a mi életünkben. Elképzelhető, hogy szabadalmaztathatóak lesznek a régi-új fajok. A genetikai tudásunk által 20 éven belül megvalósíthatóak lesznek a klónozott dinoszauruszok.
Az előzetes költségek szerint a felépítése 23 milliárd dollárba, évi üzemeltetése pedig 10-13 milliárd dollárba kerülne. A kutatóknak 2016 elején már sikerült dinoszaurusz lábat növeszteni egy csirke embrión. De vajon mi is a Jurassic Park valósága mögött álló tudomány, és hogyan leszünk képesek dínókat alkotni? Az evolúciós visszafejtés, gén editálás, és az ezzel járó morális kérdések nyomában.
Ki ne látta volna a Jurassic Park című filmet? A legtöbb ember ekkor döntötte el még gyerekkorában, hogy paleontológus akar majd lenni ha felnő, és dinoszauruszokat akar majd túrni.
Azóta a felnőtt embereket is lázba tudják hozni ezek a csodálatos, ámde 65 millió évvel ezelőtt kihalt lények, az ember pedig létezése óta kacérkodik a gondolattal, hogy egy nap feltámassza majd a múltat. Azt, ami évmilliókkal ezelőtt véget ért, és elmúlt.
Jurassic Park, a könyv és a film hagyatéka
Michael Chrichton fejéből pattant ki először az ötlet, hogy könyv formájában megálmodjon egy technikát, és egy parkot, mely a valóságban is létezhetne, melyben dinókat keltenek életre.
Hogy tudományosan is alá tudja támasztani a történetet, Chrichton a gyantában megőrződött őskori szúnyogból kivont génkészletre alapozta az egész kísérletet, a dinók feltámasztását.
A filmben mint tudjuk, nem sikerült megfejteniük, megtalálniuk a kihalt ősgyíkok teljes DNS szekvenciáját, ezért a hézagokat békák DNS-ével pótolták.
Ez a valóságban is sok kutató szerint működhetne, azonban ahogyan azt a harmadik Jurassic Park filmben is megemlítették, az így létrehozott lények inkább voltak mesterségesen előállított szörnyek, mint valódi dinoszaurusz klónok.
A tudományos világ körülbelül ekkor tájt gyalulta le annak a lehetőségét, hogy valaha sikerül majd valódi dinoszauruszokat klónoznunk.
Rendelkezésre álló leletek
A rendelkezésre álló leletek igen változó minőségűek voltak. Sokáig csak elméletben tartották lehetségesnek , hogy olyan dinoszaurusz csontok kerüljenek elő, melyekben DNS van. Vagy egy olyan borostyánba zárt vérszívó, melyben őshüllő vér van.
Azonban a kutatók és paleontológusok rábukkantak egy olyan ősi rovar – a gabonazsizsik – maradványára egy borostyánban, melyben némi lágy szövet is volt. Természetesen óriási izgalom övezte a kutatást, és nem is volt eredménytelen:
körülbelül 125 millió éves DNS maradványokat sikerült kinyerniük belőle a tudósoknak.
A gond ezzel csak az volt, hogy nem dinoszaurusz DNS-t tartalmazott. Ennek ellenére ez még így is bámulatos felfedezés volt, hiszen ez azt jelentette, hogy bizonyos körülmények között, kis szerencsével találhatunk majd olyan leletet is, amelyben dinó vér lehet, tökéletes konzerválódott genetikai kóddal.
2005 márciusában a Science című folyóiratban a North Carolina State University kutatója, Mary Higby Schweitzer és kollégái arról számoltak be, hogy
lágy szövetmaradványokra bukkantak egy 68 millió éves Tyrannosaurus fosszilizálódott lábcsontjának velőüregében.
A csontot a szállítás során kénytelenek voltak eltörni, de nem a szokványos módon tárolták, mert Schweitzer azt remélte, hogy lágy szövetekkel kapcsolatos vizsgálatot végezhet rajta.
A rugalmas kettéágazó véredényeket és rostos, de rugalmas csontmátrixszövetet, továbbá a mátrixon és a véredényeken belül vérsejteknek tűnő mikrostruktúrákat tartalmaztak. A struktúrák a struccok vérsejtjeire és véredényeire emlékeztettek. A kutatók nem tudták pontosan, hogy egy ismeretlen, a normál fosszilizációtól eltérő folyamat őrizte meg az anyagot, vagy maga az anyag az eredeti formájában maradt meg.
Éppen ez volt az egyik oka – amellett, hogy nem találtak konkrét, kinyerhető DNS-t, csak véredényeket – hogy ebből a leletből sem tudtak kinyerni semmilyen jelentősebben felhasználható információt megy esetleges klónozáshoz.
Dinoszaurusz kollagén rostok
A vérszerű sejtek elektronmikroszkópos, háromdimenziós vizsgálata kimutatta, hogy a sejtek rendelkeznek sejtmaggal, vagyis nem emberi vörös vérsejtek szennyezték be a mintát, mivel azoknak nincs magjuk.
Ezt követően tömeg spektrometriával elemezték a sejtek kémiai összetételét, a kapott spektrum pedig meglepő hasonlóságot mutatott egy ma is élő madáréval, az emuéval, ami újabb bizonyíték volt arra, hogy a sejtek dinoszaurusztól származnak.
Az evolúció visszafejtése
Sokáig úgy tartották, hogy ugyanabba folyóba nem léphetünk bele kétszer. Amint egy organizmus specializált adottságokat fejleszt ki, képtelen visszatérni ősei életstílusához.
A Michigan Egyetem biológusaiból álló kutatócsoport egy nagyszabású genetikai tanulmányt végzett a házakban megtalálható parányi poratkákon, melyek ellentmondani látszottak Dollo törvényének.
És nem is sejtették, mennyire igazuk volt. Az elmúlt években több kutatólaborban is kísérletekbe fogtak arra vonatkozóan, hogy az evolúciót valahogy visszafordítsák, visszafejtség, így bizonyítva be ennek lehetségességét.
2016 elején aztán jött a nagy áttörés: a chilei Egyetem tudósainak sikerült megdönteni a korábban felállított dogmát, méghozzá szenzációs kísérleti eredményekkel.
Egy csirkén voltak képesek dinoszaurusz lábakat növeszteni.
Az már régóta köztudott, hogy a madarak tulajdonképpen a 65 millió éve kihalt őshüllők távoli leszármazottai. A kutatók elképesztően közel állnak ahhoz a kutatók, hogy sikerüljön az elkövetkező években teljes értékű evolúciós visszafejtést végrehajtani egy állaton.
2015 májusában a Yale Egyetemen már lefolytattak érdekes, dinoszauruszokkal kapcsolatos kísérleteket. Néhány kísérleti csirkeembrió
génsebészeti technikával csőr helyett a korai ősök fogas állkapocsszerkezetéhez nagyon hasonló széles és lekerekített végű, Velociraptor-szerű szájat kapott.
A kutatók azt vizsgálták a beavatkozás segítségével, hogy az ősi vonásokat mutató állkapocs szerkezet hogyan befolyásolja az embrionális egyedfejlődést.
A kísérletek során a kutatók két olyan génre koncentráltak, amelyek az embrionális arcközépszerkezet megváltoztatásához nyújtottak segítséget. Nem a géneket módosították, hanem a gének előállításában szerepet játszó fehérjéket változtatták meg.
A kutatók a kísérlet sorozat sikere után most az evolúció visszafejtésben látják a megoldást.
Még rengeteget kell dolgozniuk, több évbe, vagy évtizedbe is beletelhet, mire egy működő eljárás lesz a dologból, de abban nagyon is biztosak, hogy egy napon majd egy madarat képesek lesznek teljesen “visszaállítani” dinoszaurusz alakba.
Az évszázad üzlete lehet
Egyre több nagyobb genetikai cég kezdett el érdeklődni egy esetleges való világban létező, igazi Jurassic Park megvalósítása iránt.
Ami a filmben John Hammond nagy álma volt az a valóságban is egy monumentális őslénypark lesz. Rengeteg különféle jövőbeli koncepció van már egy ilyen parkról.
Túl sok konkrétum azonban nincs, így nem tudni, sem azt, hogy mekkora területen fog elhelyezkedni, sem azt, hogy hol fog a park végül helyet kapni.
Több olyan elképzelés is akadt, miszerint a Parkot a valóságban is Costa Ricán kellene felépíteni, azonban logisztikailag, és megközelíthetőség szempontjából ez nem lenne túl jó ötlet, így nagyobba valószínűsége, hogy valami nagyobb város peremvidékén fogják majd egy napon megkezdeni az építkezést.
A cégek tisztában vannak vele, hogyha sikerül egy dinoszauruszt újra életre kelteni, akkor ez olyan jelentőséggel bírna, mely minden más versenytársnál előrébb helyezi őket a nemzetközi gazdasági sakktáblán.
Aki először megcsinálja majd, az mindent visz. Egy ország GDP-jét több százalékkal képes lehet növelni egy ilyen park, és a világ minden tájáról özönlenének a látogatók.
Ehhez az is hozzátartozik, hogy a felépítése és a működtetése is rengeteg pénzt elemésztene.
Kiszámolták, hogy
előzetes becslések szerint 23 milliárd(!) dollárba kerülne a park létesítményeinek felépítése, a komplexumok berendezése, és az őslények létrehozása.
Mindezek után évente körülbelül 10-12 milliárd dollárba fájna üzemeltetni és fenntartani a parkot.
Ezek ugyan elég riasztó számok, de a cégek előzetes piackutatásai alapján – merthogy bármilyen hihetetlen, már itt tartanak a koncepciók a jövőbeli parkra, parkokra – azt mutatják, hogy óriási lenne az igény és érdeklődés egy ilyen őslényparkra.
Az ember Istent játszik?
Sok tudós azért nézi rossz szemmel a fajújjáélesztés módszerét, mert ezzel újabb versenytényező jelent meg a tudomány finanszírozásában.
A metódus látványos, szép médiafelületet kínál, izgalmas a laikusok számára is, s mint ilyen, elviheti a pénzt más szakterületek elől. Arról nem is beszélve, hogy roppant költséges eljárás. Aminek a hatóköre szűk, csak kis számú fajnál alkalmazható.
Az sem tiszta még jogilag – mert nincsenek erről törvények még – hogy újjáélesztett fajok őshonos fajként essenek az állatvédelmi törvények hatálya alá, vagy genetikailag módosított organizmusokként? Mert ha az utóbbiról van szó, akkor szabadalmaztathatók is a régi-új fajták.
Vajon mennyire van jogunk Isten játszani? Ez már egy másik, szintén sok misét megérő kérdés. A tudomány eéőretör, így nagy valószínűséggel az etikai, morális viták bár komoly súlyúak lesznek, végül győzni fog a pénz és a profit, és tényleg meg fogják csinálni a Jurassic Parkot.
Morális kérdések
Sokan eleve elítélik az egész lehetőséget, és a park gondolatát, mert úgy vélik, hogy ezzel az ember a természet ellen tesz erőszakot, és beavatkozik az evolúcióba, még ha egy alapvetően zárt, kontrollált térben – a parkban – teszi is ezt meg, izolált környezetben.
A másik tábor ellenben szintén ütős kártyát szokott előhúzni a tarsolyából: a Földön jelenleg is rengeteg faj hal ki, évente több tucat faj véglegesen, amiket meg lehetne menteni.
A filmben is megemlített Kondorkeselyű is a kihalás szélén állnak, de a genetikai tudásunk által megmenthetőek lennének, mint ahogy számtalan állatfaj. Ez elvitathatatlan a genetikai kísérletektől, hiszen rengeteg más állatfajt meg lehetne ezzel menteni akár az tókor számára, akár a természetnek.
A kérdés csak az a morális dilemma, amit a filmben bölcsen Ian Malcolm is felvet a park igazgatójának, John Hammondnak:
„Itt, itt nem olyan fajokról van szó, amik erdőkitermelés vagy gátépítés miatt haltak ki. A dinoszauruszoknak megvolt az esélyük és a természet kihalásra ítélte őket.”
A kérdés az, hogy mennyire van jogunk beavatkozni egy olyan faj visszahozásába, melyet az evolúció és a természetes folyamatok is kihalásra ítéltek?
Hiszen, ha valóban ez a világ, és az élet rendje, hogy az evolúció során fajok váltják egymást, különböző biológiai fejlettségi szinten, akkor valóban úgy tűnhet, hogy az ember belekontárkodik a természetbe.
De vajon mi alapján döntjük azt el, hogy mi számít természetes kihalásnak?
Ha valóban egy aszteroida pusztította ki a dinókat, akkor azonnal más megvilágítású a kérdés, hiszen ha ez a katasztrófa nem következik be, valószínűleg még most is dinoszauruszok – illetve azok evolúció során továbbfejlődött utód fajaik – uralnák a Földet.