Ezt biztosan te sem gondoltad volna róla! Megváltoztathatná a jelenlegi életünket.
Hiszed vagy sem, de egy újabb csillagászat modell szerint a Földnek nem egyetlen Holdja volt régen, hanem több száz, vagy akár több ezer is.
Azt már persze napjainkra tudjuk, hogy mindösszesen egy van, amit Holdnak neveztek el. De vajon ebben is biztos vagy? Tutira?
Ugyanis ez sem teljesen igaz. Nem teljesen holdnak minősíthető, de mégis van egy objektumok, ami a Földünk körül kering, és teljesen holdként viselkedik.
Így csillagászati értelemben a Földünknek bizony két holdja van, bármennyire is bizarrul hangzik ez.
Visszatérve a több száz, vagy több ezer hold elméletére: a Föld az ősi időkben a jelek szerint a csillagászok nagy részének egybehangzó véleménye alapján számtalan apró holdat formált és vonzott maga köré.
Ezek egy része idővel belezuhant a Földbe, az egyre növekvő vonzása miatt. Voltak olyan holdak azonban, melyek évmilliókig jelen voltak, és kísértek minket, mint mai Holdunk is.
Izraeli utódok mutatták először ki különféle modellek alapján azt, hogy a Föld az ősi időkben egyrészt többször ütközött más égitestekkel, másfelől ezen ütközésekből számtalan apró hold jött létre körülötte.
„Ha ezek ma holdak is léteznének, teljesen más életet élnénk” – állítják.
Ha jobban belegondolunk, hogy jelenleg is mennyi mindent befolyásol nem csak az ember biológiájában, de a Föld ciklusaiban, az áradások, apályok, és egyéb légköri jelenségek tekintetében, könnyen belátható, hogy teljesen más lenne minden, ha lenne még a Holdunk mellett több száz hasonló égitest a Föld kötelékében.
A kutatók úgy jutottak egyébként erre az eredményre, hogy legalább 800 számítógépes analízist és szimulációt futtattak le szuperszámítógépeken.
Az így összesített eredményeket közölték. Az már bizonyos, hogy nem feltétlenül járnánk jól, ha ma is tele lenne a Föld környéke holdakkal, mert ezek óriási földrengéseket, és egyéb kataklizmákat okoznának rendszeresen a bolygónkon.
Idővel ezek az égitestek a Földre hullottak, vagy egyszerűen kisodródtak a világűrbe. Az elmélet annyira fontos, hogy az sem kizárt, hogy a dinoszauruszok kihalását is magyarázni tudja.
Ugyanis nincs kizárva a tudósok szerint, hogy az egyik ilyen a Földbe belezuhanó hold pusztíthatta ki a dinoszauruszokat, és nem is egy hatalmas aszteroida.
Ez egyelőre csak feltételezés, legalábbis ez a meteoros elmélet, de a további vizsgálatok megerősíthetik, vagy cáfolhatják a dolgot.
Egy biztos: ha a Földnek ma is lenne több ezer, vagy több száz holdja, akkor az égbolton este több tucatnyi hatalmas, csillogó korong ragyogna, mintha gyémánttal lenne beborítva az ég.
OSZD MEG másokkal is!