Váratlan felfedezés küszöbén: növényeket találhatnak a Trappist-1 csillagrendszerében?

2017. július 14., péntek




Lehetséges, hogy megtörténhet az emberiség következő nagy felfedezése?

Nemrég egy tanulmány látott napvilágot, amiben érdekes dolgot vetettek fel egyes asztrobiológusok. Szerintük ugyanis nem kizárt, hogy növények nyomaira fogunk bukkanni a korábban felfedezett Trappist-1 rendszerben.

Vagyis ténylegesen közel vagyunk ahhoz, hogy felfedezzük a földönkívülieket, bizonyos értelemben.

A Nemrégiben felfedezett, és már egy igen jó ideje figyelt Trappist-1 csillagrendszerben több olyan bolygót is felfedeztek - egész pontosan hetet - ami Földszerű.

Ezek között pedig 3 helyezkedik el vörös csillagjától olyan távolságra, mely lakhatóvá teszi őket.

Azóta kiderült, hogy oxigén, és víz is lehet a légkörükben, így élet is megtelepedhetett rajta. Azóta a tudósok és különféle művészek is fantáziálnak arról, hogyan is épülhetnek fel az ott élő élőlények, és milyen formában lehetnek jelen a bolygókon. Az élőlényekre továbbra sincs erős bizonyíték, de a növényekkel kicsit másabb a helyzet.

A Tommaso Alberti, a Calabriai Egyetem munkatársa által vezetett csapat azt vizsgálta, hogy mennyi föld és víz lehet az egyes égitesteken, majd ebből következtettek arra, hogy előfordulhatnak-e növények az adott bolygón.

A kutatásban a szakértők külön-külön modellezték az egyes objektumok éghajlatát. Az elemzés alapján a legstabilabb Föld-szerű körülmények a TRAPPIST-1d-n vannak, ez az égitest helyezkedik el a folyékony víz számára legjobb helyen. Az eredmény meglepő, ugyanis korábban az e, f, és g tűnt ideálisabbnak.

Arra jutottak egy friss tanulmányban, hogy az objektumok felszínéről és légköréből visszaverődő fényt akár növények jelenléte is befolyásolhatja.

Vagyis könnyen elképzelhető, hogy növényzettel rendelkeznek a Trappist-1 rendszer egyes bolygói.

A jövő teleszkópjai képesek lesznek megállapítani, hogy vannak-e szárazföldek és növények a TRAPPIST-1 bolygóin, vagy éppen más égitesteken. Néhány kutató már korábban is azt írta, hogy az égitestekről visszaverődő fényt befolyásolhatja a növénytakaró.

Ha kiderülne a jövő kutatási során, amit 1-2 éven belül terveznek, akkor az óriási jelentőségű lenne, ugyanis a növények is élő organizmusok, így gyakorlatilag földönkívüli lények.

Ráadásul a növényzet jelenléte még jobban növelné annak az esélyét, hogy állatokat, fejlettebb lényeket is találjunk ott.

Annyi bizonyos, hogy a kutatók szerint merőben más növényzetre bukkannánk, ha egyszer leszállnánk ezen rendszer bolygóin.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány idegen idegenek csillagászat űrkutatás


Megtekintések száma: 36600





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet