​Varga Mihály: Gazdasági lassulás, recesszió felé tartunk

2022. július 21., csütörtök




"Látjuk, mi felé megyünk, mibe csúszunk bele" - mondta a pénzügyminiszter Tusnádfürdőn.

„Vihar után, talán egy kis szélcsend közben, és vihar előtt vagyunk, ebből a viharból könnyen lehet orkán is” 

– mondta a Telex tudósítása szerint Varga Mihály csütörtökön Tusnádfürdőn.

A pénzügyminiszter felszólalásában nem hozta szóba a hazai rezsicsökkentéssel kapcsolatos módosításokat. Beszélt viszont arról, hogy a koronavírus okozta gazdasági válságot szerinte jól kezelte a magyar kormány, és hogy az Oroszország elleni EU-s szankciók okozzák a gyors áremelkedést. 

Ráadásul, mondta még Varga Mihály, „a folyamatnak, úgy tűnik, hogy nincs vége”.

A miniszter beszélt arról is, hogy az energetikai átállás több éves folyamat lehet, hiszen 60 éves rendszereket nem lehet néhány hét alatt felszámolni. 

„Európának kell az orosz energia. Mi magyarok is azt mondtuk, hogy a magyarok nem akarnak télen megfagyni”.

Varga szerint élelmiszerválság alakulhat ki, ha nem sikerül hamar megoldani a helyzetet, és nemcsak az energiaárak, valamint az ukrán-orosz élelmiszerkivitel csökkenése hajtják fel az élelmiszerárakat, hanem a földgáz drágulásából következő műtrágyahiány is.

A jegybanki kamatemelésekről azt mondta, ezek miatt, „gazdasági lassulás, recesszió felé tartunk. 

Hogy ez recesszió lesz-e vagy egy nagyon jelentős lassulás, azt még nem lehet megmondani”. Majd pedig hozzáfűzte:

Abban biztos vagyok, hogy a helyzet nem javulni, hanem rosszabbodni fog. Amiben most vagyunk, az vihar előtti csend. Látjuk, mi felé megyünk, mibe csúszunk bele. 

Tekintettel az országaink nyitottságára, ami a New York-i tőzsdén történik, az 20 perc múlva megtörténik a budapestin és a bukarestin is”.


Megtekintések száma: 3394





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet