Vége: likvidálták az internetsemlegességet! RIP internetes szólásszabadság?

2018. június 12., kedd




Hatályba lépett Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) határozata a netsemlegesség eltörléséről. Jöhet az önkényes cenzúra, oldalak elhallgattatása?

Létezett egy úgynevezett netsemlegességet előíró rendelet.

Ez a rendelet kerek-perec kimondta azt, hogy az internetszolgáltatók és a telekomcégek nem részesíthetnek előnyben semmilyen tartalmat másokkal szemben.

Emellett a rendelet közmű rangra emelte a szélessávú internetet, így lényegében ugyanolyan fontos szolgáltatásként kezelte, mint a víz- az áram- vagy a gázellátást.

A rendeletet annak idejáén 2015-ben fogadta el az Obama-kormány. Most véget ért, hatályon kívül helyezték.

A hír rengeteg ember tilatkozását váltotta ki. Államügyészej, közérdekvédelmi csoportok háborodtalk fela döntésen, ez ugyanis idővel elhozhatja azt a korszakot, amikor már scka emlék lesz a szabad internet kora.

a döntés felborítaná az internetszolgáltatók közötti egyensúlyt, valamint lehetőséget adna a tartalmak cenzúrázására.

Íme a három legfontosabb eddig érvényes szabály, ami a netsemlegesség eltörlésével mától megszűnik az Egyesült Államokban:

1. Az internetszolgáltatók nem diszkriminálhatnak semmilyen törvényes tartalmat azzal, hogy weboldalakat és alkalmazásokat blokkolnak.

2. A szolgáltatók nem lassíthatják a tartalmak adatátvitelét tetszésük szerint, amennyiben azok legálisak.

3. A szolgáltatók nem gyorsíthatják az adatátvitelt olyan cégek vagy fogyasztók számára, akik prémiumot fizetnek, és nem lassíthatják azok számára, akik nem.

Szerencsére nem kell teljes mértékben pánikba esnünk. Bár az amerikai példa idővel sajnos ragadós lehet, Európában - még - nincs vész.

Itt a net neutrality sértetlen, legalábbis elvben: az Európai Unió 2015-ben rendeletben fektette le a netsemlegesség elvét, sőt vannak olyan uniós országok, ahol még az uniós szabályoknál is szigorúbban védik a semleges netet.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 5103





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet