Végigverte a világot a nyak nélküli ember: ismered a legendát?

2020. október 28., szerda

Az egyetlen köztes olimpia bronzérmes birkózójáról mára mindenki megfeledkezett, pedig Holubán Ferenc több mint harminc évet átívelő pályafutásával fontos szerepet játszott a magyar birkózósport fejlődésében.

magyar sportolók az újkori olimpiák 1896 óta tartó története során eddig 502 érmet szereztek, ezzel pedig a világ legeredményesebb, ötkarikás játékokat még nem rendezett országának számítunk. A 177 arany, 151 ezüst, és 174 bronz nem csak a hagyományos sportoknak köszönhetően gyűlt össze. A tekintélyes listán szerepel ugyanis az 1948-ig megrendezett művészeti versenyekről származó négy érmünk is: dr. Mező Ferenc az olimpiák történetét taglaló művével (1928) aranyat, Hajós Alfréd és Lauber Dezső közös stadiontervével ezüstöt (1924), Manno Miltiades szobrával szintén ezüstöt (1932), dr. Földes Éva Fiatalság forrása című művével pedig egy bronzot (1948) gyűjtött be.

Az 1906-os pánhellén olimpiáról azonban mindenki hajlamos megfeledkezni, hiszen az nem négy évvel követte az előzőt, és nem is a Nemzetközi Olimpiai Bizottság választotta ki az athéni helyszínt – pedig igen fontos szerepe volt abban, hogy a Párizsban (1900) és St. Louisban (1904) gyengélkedő ötkarikás mozgalom túlélje a következő évtizedeket.

A görögök 1901-ben kaptak engedélyt a köztes olimpiák rendszeres, négyévente történő megrendezésére, aminek köszönhetően a világ kétévente láthatja a legjobb sportolók küzdelmét. 1902-re Athén nem tudott felkészülni, 1906-ban azonban huszonegy nemzet részvételével már meg tudták tartani a versenyeket, mégpedig úgy, hogy az mintául szolgálhatott a későbbi olimpiáknak.

A nyolcvanezres athéni Panathinaiko stadion az 1906-os olimpián. Fotó: Wikimedia Commons

Magyarország harmincöt sportolót küldött, akik összesen tíz érmet – két aranyat, öt ezüstöt, illetve három bronzot – szereztek. Hajós Alfréd öccse, Henrik (1886–1963) a legnagyobb sikerét aratta itt: az úszók 4×250 méteres gyorsváltójának tagjaként aranyérmet szerzett. Két évvel később, a londoni olimpián 100 és 400 méteren is megpróbálta bővíteni a számos magyar bajnoki aranyat és ezüstöt is magában foglaló éremkollekcióját, de ott nem jutott döntőbe. 1912-ben végül tizenegyszeres magyar bajnokként vonult vissza, élete hátralévő részében pedig – egy pár éves bécsi kitérőtől eltekintve – Budapesten élt, és tisztviselőként dolgozott.

Az ő pályájánál jóval érdekesebb azonban a bronzérmet szerző Holubán Ferencé (1886–1945), aki a békési tanyavilágból jutott el a legrangosabb amerikai arénákig. Ismeretlen magyarok sorozatunkban most őt mutatjuk be.

Az 1887. szeptember 29-én, a kovácsházi pusztán (ma a magyar–román határtól alig húsz kilométerre fekvő Mezőkovácsháza része), a jószáshelyi Purgly család (innen származott Horthy Miklós felesége, Purgly Magdolna is) parádés kocsisának és pipere-vasalónőjének közös gyermekeként született fiú hentesnek tanult, tizenhét évesen azonban beszippantotta a sport: az aradi Toldi Athletikai Club tagja lett, érdeklődése pedig az amatőr könnyűsúlyú birkózás felé fordult. Tehetségére hamar fény derült, hiszen 1905 májusában, Debrecenben máris győzött egy amatőr versenyen. Az ekkor 67,5 kilogrammot nyomó fiúnak jó eséllyel ez volt az első győzelme, hiszen a korabeli lapok hasábjain a neve ekkor tűnik fel először. Holubán nyilvánvalóan még nem sejthette, hogy a következő több mint három évtizedben a sport- és pletykarovatok állandó szereplőjévé válik, pedig épp ez történt.

Ne ugorjunk azonban ennyire előre, hiszen a fiú röviddel a tizennyolcadik születésnapja után sikeresen kvalifikálta magát a városligeti cirkuszban 1905 novemberében első alkalommal megrendezett magyar–osztrák mérkőzésre, ahol váratlanul sorra ő lépett ki győztesként a szorítóból. A győzelmek nem voltak azonban elegendők ahhoz, hogy a díj az ő kezében landoljon, hiszen a nála jóval tapasztaltabb Erődi Bélával osztozott a kategória első helyén.

Bár szabályosan, de kissé túl erőszakosan dolgozik és tarkó-masszázsaival az ellenfél elkábítására törekszik. Kiváló érzéke van a birkózás szelleme iránt. Nagy jövőt jósolunk neki

– írta akkor róla a Nemzeti Sport.

Egy kettejük közti újabb mérkőzés döntötte volna el a végső győzelem sorsát, a találkozó Erődi távolmaradása miatt azonban két alkalommal is meghiúsult, így december elején Holubánt hozták ki végső győztesként. Közép- és nehézsúlyban az osztrákok győztek, így a siker egyszerre a figyelem középpontjába helyezte a fiút, aki ennek köszönhetően az 1906-os amatőr birkózóbajnokságra már abszolút favoritként érkezett.

HIRDETÉS

A lehetőség nyitva állt tehát előtte ahhoz, hogy megszerezze az első bajnoki aranyát, ő azonban átlépett a középsúlyba – azért, hogy saját, biztosnak tűnő elsőségét klubtársa, Téger József szerezhesse meg, ő pedig egy kategóriával feljebb váltva győzhessen le mindenkit. Az ambiciózus terv nem sikerült: Tégert egy jóval fiatalabb ellenfele fosztotta meg az elsőségtől, Holubán pedig szintén karnyújtásnyira került a dobogó legfelső fokához, amitől egy szerencsétlen lépés fosztotta meg: egy vele egyidős, de tapasztaltabb vetélytársával küzdve rosszul dobta le magát, és egy pillanatra véletlenül mindkét válla érintette a földet. A bíró természetesen résen volt, így a henteséletet feladó fiúnak be kellett érnie a bronzéremmel.

Az időközi olimpia tökéletes lehetőségnek tűnt a javításra, így mindent megtett azért, hogy az athéni küldöttség tagja lehessen. Sikerrel járt, a harmincöt magyar sportoló között ő is részt vett a játékokon, ahol hamarosan ő maradt a magyar sportbarátok egyetlen reménye – miután a St. Louis-i olimpián (1904) két aranyat szerző úszó, Halmay Zoltán százméteres gyorsúszásban csak az ezüstig jutott.

Forrás: 24.hu

Megtekintések száma: 8357

Ajánlom a Facebookon