Végső fázisba léphet a világ eladósítása? Egy elemző szerint hamarosan kártyavárként omolhat össze a világgazdaság!

2017. július 19., szerda




Az egész világ a szupergazdag kevesek által nyújtott hitel adósságát nyögi. A rendszer bármikor széteshet!

A globális pénzügyi elit nagyon is tisztában van azzal, hogy a világgazdaság egy apró, nagyon vékony pengeélen táncol már egy ideje.

Egyes országok az államcsőd szélén lavíroznak, és még a nagy szuperhatalmak is óriási pénzügyi függésben vannak.

A világ szinte minden nemzete tartozik valakinek, pontosabban valakiknek, akik a globális pénzügyi elit szerveződésének tagjai. Ők azok, akik a markukban tartanak mindent. Az összes anyagi és földi javat, a jószágok, és cégek, nagyvállaltok tulajdonjogát, az agglomerációk, az élelmiszeripar és az egészségügy feletti hatalmat.

Mindemellett még a média is az övék, mert annak idején megvették kilóra!

Sok esetben a világban a hadviselőállamok adósodtak nagymértékben el, de mára már minden ország függ a felette álló pénzügyi kartelltől. Övék a világ, és a médián keresztül mossák az emberek agyát. Egy illúzióban élnek a tömegek.

Egy olyan mesterséges világban, melyet a reklámok által nyert apró megváltások tartanak össze, éltetnek, és foltoznak össze napról napra.

Ha a médiagépezet egy napra is leállna, és a világ meglátná, mi van a "fal" másik oldalán, akkor minden összeomlana, és az emberek és az országok szeme felnyílna, és megindulna a pénzügyi háttérhatalom felszámolása.

A nagy kérdés az, hogy kié is legyen ez az évszázad. A bankoké, a hitelintézeteké, és az ezek utána világ pénzeinek 98%-át felmarkoló bankárdinasztiáké, vagy a miénk, átlag polgároké?

Gyakorlatilag a világ országai 88 embernek fizetik a különféle adósságokat, melyek egyre csak nőnek, hiába próbálja mindenki visszafizetni. Ez a 88 ember alapvetően a háttérhatalom részét képezi. Köztük vannak a Rothschildok, a Rockefellerek, és más, nagy dinasztiába tartozó pénzügyhöz jól értő oligarcha családok.

Egyáltalán nem érdekük, hogy valaha is vissza legyen fizetve a hitel, hiszen egy hitel, vagy adósság nélküli ország egy szabad ország.

És egy szabad ország nem része annak a rendszernek, melyben ők a hatalmuk alatt tartanak mindenkit. Sőt, egy szabad ország akár fel is tud lépni ellenük azzal, hogy felnyitja a többi ország szemét.

Az információk szerint a háttérhatalmi elitnek szüksége van még egy harmadik világháborúra a teljes hatalom eléréséhez.

Az Albert Pike levél szerint is lesz még egy Világháború, amely Izrael állam és az Arab országok miatt fog kitörni. Hogy mikor, azt nem tudni, de manapság történik az arab országok vezetőinek lecserélése.

Európában pedig a nagyszámú muszlin közösségek fognak fellázadni. USA-ban természetesen piszkos bomba fog robbanni, azaz nukleáris támadás éri, és természetesen a nyomok Irán felé fognak mutatni. 

Az sem elhanyagolható információ, hogy az űrben már létesíteni kezdtek egy leendő űrnemzetet, Asgardiát.

Sokak szerint ez lehet majd a világhatalmi elit felsős tízezrének lakóhelye majd, ahonnan az ujjukat a ravaszon tartva folytonosan sakkban tarthatják az élni akaró világot, és azok pórnépét...

OSZD MEG másokkal is!

összeesküvés háttérhatalom pénzügyek pénz globális világelit szupergazdaok rothschildek


Megtekintések száma: 253667





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet