Vérengzés volt Isten "országában": 26 embert lőtt agyon egy támadó mise közben!

2017. november 6., hétfő




Mivé lesz a világ, ha már az Istennek emelt falak közé is befurakodik a gonosz? OSZD MEG másokkal is!

26 ember, köztük több gyerek is meghalt abban a lövöldözésben, mely egy texasi kis templom falain belül tört ki.

A gonosz ugyanis nem volt rest, és Isten házának falai közé is beitta magát, mint valami sötét fekély.

Egy 26 éves fehér férfi volt az elkövető, Devin Kelley, aki korábban még az amerikai légierőnél szolgált, később azonban elbocsájtották.

A brutális támadásban éppen a mise alatt rántott fegyvert a merénylő, majd módszeresen elkezdett mindenki agyonlőni. Végtelenül borzasztó belegondolni, hogy mindezt Isten házában tette...

Több gyermek is az áldozatok között van, köztük a lelkész lánya is, és meglepő módon a merénylő keresztlánya is.

Sue Calberg, a KENS 5 televízió riportere azt mondta, a templom előtt, a földön is vannak holttestek. Azt is mondta, a rendőrök annyit mondtak, hogy nagyon bonyolult a tetthely vizsgálása, mivel rengeteg a halott.

Az egyelőre nem tisztázott, miért ölt a gyilkos, és mi lett vele, ugyanis egyesek szerint öngyilkos lett, mások szerint a kiérkező rendőri erők lőtték le.

Annyi már biztos, hogy nem terrortámadásról van szó, bár a tény, hogy egy templomban gyilkolt az elkövető, sokakban felveti a gyanút, hogy egyfajta kereszténygyűlölő indíttatása lehet a dolognak.

Az eset kapcsán az amerikai elnök is megszólalt:

"Isten legyen a texasi Sutherland Springs lakóival. Az FBI és a rendőrség már a helyszínen van. Japánból figyelem az eseményeket."

Mivé lesz a világ, ha Isten házában ilyet tehet meg a gonosz, hogy emberek életét veszi el? - teszik fel sokan a fájdalmas kérdést.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség durva lövöldözés


Megtekintések száma: 37411





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet