A lány esete ihlette az Ördögűzés Emily Rose üdvéért című filmet. A valóság azonban sokkalta brutálisabb, és félelmetesebb volt. Ha meghallgatod a pap által készített, az ördögűzés ideje alatt rögzített felvételeket, nem fogsz tudni elaludni.
Ha létezik félelmetesebb, velőtrázóbb eset az „Ördögűző” című legendás horrort ihlető kisfiú ördögűzésénél, akkor Anneliese Michel borzalmas kálváriája ilyen.
Mondhatni ez az eset a legszörnyűbb mind közül. A fiatal lány testét egy démon szállta meg, maga az ördög, noha az entitás kiléte mindmáig ismeretlen.
A nő volt róla győződve, hogy olyan emberek szellemei támadták meg és akarnak rajta keresztül beszélni, mint Júdás, Nero és Hitler. Ezek végső soron azonban a sátánnak bizonyos formáinak is felfoghatóak.
Egy Ernst Alt nevű lelkész vállalkozott rá, hogy az addigra már kétségbeesett családon segítsen, és végrehajtsa lányukon az ördögűzést.
Még a püspöki engedélyt is megadták neki, vagyis az egyház által hivatalosan is elismert ördögűzés vette kezdetét. Egy év alatt összesen 67 alkalommal végeztek ördögűzést a lányok, aki nem javult.
Több ízben készültek videofelvételek az esetekről, amelyeken Anneliese Michel nem a saját hangján beszél, és latin szavakat használ. Ezek segítették a történet filmes feldolgozását a későbbiekben, melyet „Ördögűzés Emily Rose üdvéért” néven küldtek a mozikba, annak idején.
Szobája tele volt vizelettel és ürülékkel, bogarakat evett, és mást nem volt hajlandó magához venni. Arca eltorzult, és sebekkel volt teli. Olyan gonosz tekintete volt már a végén, hogy a puszta látvány is vérfagyasztó volt.
Végül pedig gyengeségben halt meg, mivel nem evett, és tele volt sebekkel is. A lelkészt sokáig vádolták azzal, hogy gyakorlatilag ő, és az ördögűző kezelések ölték meg a lányt, ám végül a lelkész tisztázta magát.
Rengeteg felvétel maradt fenn az Ernst atya által végzett ördögűzésekről. Ezeken hallható a lány – vagy a Sátán – hangja.
Figyelmeztetünk, hogy csak akkor hallgasd meg, ha elég erős az idegzeted hozzá, ugyanis a nyugalom megzavarására tökéletesen alkalmas.