Vigyázz: lehet, hogy benned is van mikrochip!

2017. augusztus 11., péntek




Nemrég napvilágot látott információk alapján a bolygó lakosságának felét már bechippelték.

Orwell sötét víziója hamarosan valóssággá válik? Sokan attól féltek az elmúlt években, hogy a Nagy Testvér által uralt világ, ahol már nincs magánélet, és nincs olyan ember, aki ne tartozna valamilyen szinten a rendszerhez, hamarosan eljöhet.

A jelek szerint pedig már itt van a küszöbön.

Egyre több olyan napvilágot látott technológia létezik, mely elősegíthetné egy egységes és totalitárius világkormány létrejöttét.

Ennek alapja az emberek globális megfigyelése lenne. Az, hogy minden emberi lény egy apró mikrochipen keresztül lekövethető lenne, és figyelhető. Most azonban egyre többen riadót fújtak az okospornak nevezett jelenség miatt.

Világszerte több kutató felhívta rá a figyelmet, hogy a chemtrailek által sújtott térségekben a levegőből vett mintákban apró, porszerű anyagokat találtak.

Ezeket azonban jobban megnézve apró mikrochipeket is találtak bennük - állítják.

Ezt a világ több pontján megerősítették: vagyis ez azt jelenti, hogy ezek a mikrochipek nem véletlenül vannak benne a légkörben és a légkörben szálló porban. Gyakorlatilag ezek nanochipek, melyek részben nanotechnológiával vannak előállítva.

Az eszköz célja egyértelmű: megszórják vele a Földet, a légkörben keringve aztán megtapadnak az emberek ruháin, bőrén, vagy beszívjuk, és lejut a tüdőnkbe, ahol megkapaszkodik.

Ekkor aktiválja magát, és úgy kezd el viselkedni, mint egyfajta nyomkövető.

Attól kezdve mi is be leszünk csatornázva az Új világrend lassan megszülető elektromos rendszerébe. Ma a létező legkisebb mikrochip 0,4 mm x 0,4 mm méretű, így könnyedén bejuthat szervezetünkbe.

A cél az, hogy a chipről fizessünk, és ez határozza meg lehetőségeinket.

Már napjainkban is vannak arra törekvések, hogy belátható időn belül visszaszorítsák a készpénz használatát.

Ez lenne az első lépése annak, hogy a globális háttérhatalom megregulázza a bolygót. Ha mindenki csak chipekkel tud fizetni, egy egységes virtuális valutában, akkor nem tud kibújni senki a rendszer alól.

Ez az Új világrend vezetőinek végső célja.

És ez még nem minden: az utóbbi években a mikrochip technológia egyre fejlettebbé vált, és egyes kutatók képesek voltak a kísérleti állatok viselkedését befolyásolni, laboratóriumi körülmények között a beültetett chipek segítségével.

Elképzelhető, hogy globális szintű agymosást fognak rajtunk végrehajtani?

Az Új világrend már készülőben van, és hamarosan meglátjuk, mi is lesz a következő lépésük.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia technika összeesküvés új világrend


Megtekintések száma: 45492





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet