Egy zseniális kép jelent meg, melyet egy külföldi híres fotós készített, és mely sokat elárul a Duna régi világáról.
Különös érzés képes az embert a hatalmába keríteni, amikor valami olyat lát, ami ellentmondó módon a múlt egy távoli világáról árulkodik, és ormótlanul beletolakodik a modern jelenbe.
Van valami megfoghatatlan báj az ilyen épületekben, helyszínekben, tárgyakban. Közelebb hozzák egy pillanatra hozzánk azt, ami régen elveszett.
Ilyen lehet Roxor Helsing csodálatosan megkomponált képe is, melyen egy néhai szénrakodó ódon látképe kacsint vissza a szemlélőre, valahol a Duna esztergomi szakaszán.
A szénrakodó arra szolgált, hogy szénnel pakolják roskadásig az az akkoriban a Duna vizén imbolygó tömzsi kis gőzhajókat.
A Prímás-sziget nyugati csúcsánál található leharcolt építmény 1927-től egészen 1963-ig szakadatlanul üzemelt, mint egy igazi jó munkásember.
Ha ez a szénrakodó beszélni tudna, bizonyára lenne mit mesélnie, sok évtized sejtelmes távlatából. De ma csak némán áll, megrendíthetetlenül, elpusztíthatatlanul, mint a múlt egy utolsó, végsőkig kitartó mementója.