Víznyomokat találtak ismét a Marson

2017. február 18., szombat




Talajdarabok árulkodnak arról, hogy a Marson nem is olyan rég még víz folyt.

A Dublinban található Trinity College Egyetem kutatói fedeztek fel valamit, ami ismét komoly bizonyítékot szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy a Mars tele volt vízzel egykoron.

Ráadásul ez az időszak nem is volt annyira nem is volt távol a múltban, no persze csillagászati értelemben véve.

Arról van szó, hogy a Mars egyik ősi völgyében találtak egy olyan talajdarabot, mely magán viseli az élet, azaz a víz nyomait.

Ahogy a Föld sivatagi dűnéit is eláraszthatja az ingadozó talajvíz, illetve a közelben található tengerek, folyók és tavak vizei, úgy a vörös bolygón is megfigyelhető lehet hasonló jelenség.

"Ezek a rendszeres áradások árulkodó mintákat hagynak hátra" – állapították meg a kutatók.

Korábban már bizonyossá vált, hogy a Marson volt víz azonban a tudósok és kutatók újabb bizonyítékokat gyűjtenek azóta is erre vonatkozóan, hogy jobban megismerhessék a Mars múltját.

Rengeteg olyan nyomot találtak már ugyanis a felszínen, melyek kísértetiesen hasonlítottak a Földön is megfigyelt nyomokra, melyek mindig víz jelenlétét vetítették előre.

A Namíbiai-sivatagban találtak olyan talajmintákat, és nyomokat, valamint apró darabkákat, melyeket összevetettek a Marson talált, felvételeken is látható darabkákkal, és teljes mértékben egyeztek.

Ezekről később mutatták ki, hogy a Földön egészen biztosan víz közbenjárásával alakultak ki, tehát a Marson is így jöttek létre. A víz által hátrahagyott sók összetapasztották az üledéket.

A Marson a Földön megfigyelt mintákhoz hasonló struktúrák vannak, melyek az ingadozó sós talajvízre utalnak.

Ez ma már évek óta letagadhatatlan, és egyes kutatók már azt pedzegetik, hogy jelenleg is jelen lehet valamilyen szinten sós víz folyékony állapotban a vörös bolygón.

A barázdák egy olyan korban alakult ki, amikor a bolygó dűnéi még aktívan vándoroltak a völgyben.

Az eredmények azt sugallják, hogy a víz a vörös bolygó egyenlítőjének közelében is mozgásban volt a nem túl messzi múltban, a most megtalált terület ráadásul új célpont lehet a mára eltűnt marsi élet kutatásában.

Már ha valóban eltűnt, ugyanis rengeteg metánt lehet találni a légkörben, éppen ezért felmerült már a lehetősége, hogy valamilyen szinten jelen lehetnek még élettani, és biológiai folyamatok, melyek folyamatosan megtermelik a metánt.

tudomány mars marskutatás élet a marson marsi élet


Megtekintések száma: 103286





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet