​Volt lengyel elnök: Ukrajna területén kell elkezdeni a rakéták elleni védekezést

2022. november 16., szerda




Lengyelországnak követelnie kell a NATO-tól, hogy hozzanak létre egy rakétavédelmi zónát – ezt mondta a Radio Zet vendégeként Bronislaw Komorowski volt lengyel elnök.

Az exállamfő azt mondta, hogy szerinte ennek a zónának Ukrajna határterületeire is ki kellene terjednie, mivel ott kellene megkezdeni a Lengyelországot veszélyeztető rakéták (és esetlegesen repülőgépek) elleni védekezést. 

Szerinte az incidenst most mindenképp arra kellene felhasználnia a lengyel politikai vezetőknek, hogy ezt a követelést megfogalmazzák – függetlenül attól, hogy valójában kitől érkezett a keddi rakéta.

Komorowski arra is kitért, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a lengyel államfővel folytatott telefonbeszélgetésében azt mondta, hogy orosz területről érkezett a rakéta (azóta ezt több politikus és tisztviselő is cáfolta). 

A volt államfő azt mondta: nem tudhatjuk, hogy milyen információk birtokában beszélt akkor Zelenszkij, és ő úgy véli, hogy az ukrán elnök nem akarta félrevezetni partnerét. 

Ki mit gondol erről?

Minderről a Reuters hírügynökség értesült egy NATO-s forrásból. 

Az amerikai elnök már korábban is elárult annyit: nem valószínű, hogy Oroszországból lőtték ki a rakétát.

Mindeközben amerikai tisztviselők már korábban is beszéltek arról, hogy egy ukrán légvédelmi rakéta zuhanhatott le, ezt erősítette meg most lényegében az Egyesült Államok elnöke a hírügynökség szerint.


Megtekintések száma: 28888





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet