Utolsó reményként kapaszkodik a legtöbb kormány a nyájimmunitás kialakulásába, de ennek lehetőségét sajnos egyelőre semmi sem bizonyítja. Sajnos viszont egyre több jel utal arra, hogy a koronavírus képes megfertőzni a már gyógyultakat is.
Az Egészségügyi Világszervezet vezető tisztviselői szerint
egyelőre semmi bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy a betegségen már átesett emberek ne tudnának újrafertőződni.
Vagy akár másodszorra tünetmentes hordozóként másokat megfertőzni.
A koronavírus-járvány néhány távol-keleti országot leszámítva – akik gyakorlatilag már többé-kevésbé sikeresen kiirtották a vírust – továbbra is lélegzetelállító sebességgel terjed az egész világon, és egyelőre nem látni a végét.
A lehetőségek között az is ott van, hogy valamelyik gyógyszer beválik, esetleg feltalálnak egy hatékony és olcsó gyorstesztet, vagy szimplán a kánikula végez vele. De sajnos létezik a másik véglet is, például hogy kiderül: lehetetlen ellene vakcinát készíteni, és szezonálissá válik.
Ennek is köszönhető, hogy az egyes szorongó kormányok egyre jobban kapaszkodnak abba reménybe, hogy majd kialakul a nyájimmunitás, vagyis annyian átesnek a betegségen, hogy az már nem lesz képes a sok rezisztens ember miatt terjedni.
Amennyiben ugyanis ez lehetséges, olyan gyorsteszt már létezik, ami kimutatja az antitesteket a szervezetben, vagyis azt, hogy valaki már átesett a betegségen, és a lakosságot szépen fokozatosan vissza lehetne ereszteni a munkaerőpiacra és nem halnánk éhen a koronavírus elleni küzdelemben.
Jelenleg ugyanis a járvány egy versenyfutás a gazdasági összeomlás és a járványgörbe lefutása között.
Maria Van Kerkove, a WHO fertőző betegségekkel foglalkozó osztályának vezetője szerint azonban ezek hamis remények: hiába mutatja ki a teszt az antitestet, nincs arra bizonyíték, hogy a félelmetes gyorsasággal mutálódó vírus egy másik törzse ne tudná őket újrafertőzni rövid időn belül.
Michael Ryan, a WHO egészségügyi veszélyhelyzetei osztályának vezetője figyelmezteti az államokat, hogy legyenek körültekintőek, és ne alkalmazzák ezeket a teszteket teljes bizalommal. Egyrészt ezeknek a teszteknek a hatékonysága megkérdőjelezhető, másrészt
senki sem biztos abban, hogy a már ellenanyagokkal rendelkező személyek teljes mértékben védettek a betegség vagy az újbóli kitettség ellen.
Úgyhogy egyelőre ne reménykedjünk túlzottan.
OSZD MEG másokkal is!