WWF jelentés: antibiotikumokkal durván szennyezett a Duna vize!

2019. május 28., kedd




Közegészségügyi veszélyt is jelenthet?

Verő György, aki az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának közös vendége volt, annak kapcsán nyilatkozott, hogy a yorki egyetem friss tanulmánya szerint a folyók világszerte szennyezettek antibiotikumokkal, Európában pedig a Duna van a legrosszabb helyzetben.

„A vizek kémiai szennyezése az egyik legfontosabb mutatója a felszíni és felszín alatti vizek állapotának” 

– mondta a projektvezető. 

Hozzátette: 

a Dunában kimutatott mennyiségek, például antibiotikumokból, nagyon kicsik, és ausztriai mintavételi helyekről származnak.

A szakértő kitért arra, hogy az antibiotikumok jelenléte a vizekben elsősorban a mikroorganizmusokra hat, ezekben rezisztenciát alakíthat ki.

Az antimikrobiális rezisztencia elterjedése a legkülönbözőbb problémákat okozhatja hosszú távon, köztük humán egészségügyi problémákat is, és kihat a természetben élő állatok populációjára.

Európa a világ azon területei közé tartozik, amelyet a folyók átalakítása különösen súlyosan érint. 

A Nature című folyóiratban most megjelent tanulmány mintegy 250 folyót vizsgált.

A nagy folyók kétharmada különböző beavatkozásokkal szabályozott, ezek közül a legdrasztikusabb a keresztgátak építése, általában áramtermelési céllal. 

Magyarországon alapvetően síkvidéki folyószakaszok találhatók, itt elsősorban az árterek szűkültek be, a partokat stabilizálták, folyószakaszokat vágtak át, ami a vizekhez köthető élőhelyek visszaszorulását okozza

– mondta Verő György.

Megjegyezte, hogy nagy folyóink árterei az elmúlt kétszáz-háromszáz évben óriási mértékben csökkentek, és gyakorlatilag megszűnt a korábbi biológiai sokféleség, miközben jelentősen romlott e területek vízellátása, ami a mezőgazdaságra is komoly hatással van.

A szakértő szerint az EU vízkeretirányelve, amely 2027-re jó állapotú folyókat vetített előre, komoly veszélyben van.

OSZD MEG másokkal is!

egészség életmód durva botrány


Megtekintések száma: 59853





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet