A hatvani kórház sürgősségi osztályán is dolgozó orvos szerint a betegek száma és az ellátói kapacitás között egyre jelentősebb a különbség, és hiába van elég lélegeztetőgép, ha nincs elég orvos és szakképzett ápoló.
A magyar kórházakban éjszakánként normál esetben egy osztályra, egy szakápoló jut. Az intenzív osztályok kivételek, ott a pandémia előtt egy beteget, egy szakápoló látott el. Ha ez nem teljesül, akkor drámaian romlik a túlélési arány. Ez történik most Magyarországon, amikor a beszámolók szerint van olyan intenzív osztály, ahol 8-10 beteg jut egy szakápolóra. A legfrissebb adatok szerint jelenleg 1492 koronavírusos beteg van lélegeztetőgépen. Országszerte százával állítanak csatasorba új ágyakat és új gépeket, hogy senki ne fulladjon meg azért, mert nincs elég eszköz. Ám a gép nem minden, mondja Dr. Zacher Gábor, aki jelenleg mentőorvosként is dolgozik, és a hatvani kórház sürgősségi osztályán is covidos betegeket lát el.
„A megyei kórházakban most átlagosan 60-80 lélegeztetett beteg van, ez a szám normál esetben 20-22. Ez most megháromszorozódott. Sőt. Az egyetemi klinikán állítólag 90, csak a lélegeztetett betegek száma.”
Gép van, és ha kell, lehet rendelni, csak éppen szakképzett személyzet nincs, és orvos sincs elég”
– fogalmaz a toxikológus, aki hozzáteszi:
„Nincs jó megoldás. Alapvetően ez a helyzet, ami most Magyarországon van, ez nem hasonlítható semmilyen olyan korábbi helyzethez, amelyben gyakorlatunk volt. Ez nem egy tömegbaleset, ahol van 100 sérült és akkor be kell szállnia az esettől 150 kilóméterre lévő kórháznak, mert oda is visznek sérültet.
Ez most úgy néz ki, mintha Magyarországon lenne 15 tömegbaleset mindennap, hónapok óta.
Azt hiszem, hogy ilyen helyzetben érhető, hogy azok a terápiás elvek, amiket egyébként hagyományosan követünk, azokról most el kell feledkezni. Mert eljutottunk odáig, hogy a betegek száma és az ellátói kapacitás az jelentős módon elkezdett egymástól eltávolodni.”
A Bergamo-dilemma az egész világot foglalkoztató jogi és orvosetikai kérdés. A lényege, hogy a kórházaknak, orvosoknak, szakminisztériumoknak, országoknak arról kell dönteniük, ha az egészségügyi ellátórendszer már nem bírja a koronavírus miatti terhelést, mint tavaly az olaszországi Bergamoban, hogy:
1. csak az elfogadható szakdolgozói arány erejéig növeljék a lélegeztetőgépek számát, mert így a reménytelibb esetek nagyobb arányban élik túl, viszont nem jut mindenkinek gép, vagy
2. annyi lélegeztetőgépet állítsanak frontvonalba, ahányra csak szükség van, mindenki kapjon esélyt, de kisebbet, mert a válságos állapotúakra nem jut elég figyelem.
A dilemmára a szakemberek szerint nincs jó megoldás, ahogy Zacher doktor fogalmaz: „ez nem egy matekfeladat”.
A Magyar Orvosi Kamara néhány hónappal ezelőtt készült etikai ajánlásában a szakemberek tulajdonképpen az első megoldás mellett teszik le a voksukat. Szerintük így a lélegeztetetteknek nagyobb esélyük van a túlélésre.
A kórházakból kijutó információk szerint azonban a kormány inkább a második variációt választotta. Ennek ellenére maga Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora jelentett ki még decemberben, hogy a magyar egészségügy teherbíró kapacitása 1000 lélegeztetett beteg. Később, amikor a lélegeztetőgépen lévők száma elérte az ezret, Merkely a Szeretlek Magyarország kérdésére azt írta, hogy az oltások miatt a teherbíróképesség 20-25 százalékkal nőtt. Csakhogy most már ezt a számot is átléptük, miközben több mint 20 ezer magyar embert halt már bele a vírusba és hónapok óta naponta két-háromszáz új áldozat van.
És ez csak a jéghegy csúcsa – mondja Zacher doktor. Arról ugyanis nincsenek adatok, hogy hányan halnak meg azért, mert más betegségben szenvednek, de a koronavírusos betegek miatt leterhelt egészségügy egyszerűen nem tudja már érdemben ellátni őket.
„Jóval túl vagyunk itt a teljesítőképesség határán. Az orvos meg este hazamegy megiszik két sört, és próbálja elfelejteni mi történt aznap.
Próbál túllépni azon a pszichés megterhelésen, hogy neki olyan döntéseket kell hoznia naponta többször is, amelyeket eddig is meghozott az életében, csak mondjuk eddig évente maximum háromszor.
Korábban is volt olyan, hogy el kellett engednünk beteget, de most ezek mindennapi döntések és kihívások. Ez nem könnyű. De most nem lehet megállni, mert ott van a következő feladat és a következő beteg.
Ezek a fajta szakmai és etikai dilemmák megmételyezik az ember napját. Kerültem már ilyen döntési helyzetbe és ezzel nem vagyok egyedül” – fogalmaz Dr. Zacher Gábor.
OSZD MEG másokkal is!