Zavarba ejtő felfedezés: az emberi szervezet előre megérzi a halál pillanatát?

2023. április 11., kedd




A túlvilág létezéséig mutathatnak az eredmények.

Megvan, hogy mi lehet az a furcsa jelenség, amit többen éreztek a halál közeledtével. Az emberek egyfajta bizarr zsibbadást írtak le, míg mások különféle látomásokat, de a leggyakoribbak a testen kívüli élmények voltak.

Egy új felfedezés szerit az emberi test képes megérezni a halál szelét, szó szerint.

Ugyanis megvan az a pontos hely is, ahol először érzékeljük a folyamatot, vagyis azt, hogy a szervezetünk le fog állni, mi pedig meg fogunk halni.

Azt már évek óta kutatják a tudósok, hogy hogyan is áll le egy emberi test működése több évtized után. Bár vannak sejtek, amik a test halála után napokig életképesek, sőt, még szaporodnak is, a szervezet 90%-a azonnal leáll.

Az emberek ezt képesek megérezni, röviddel azelőtt, hogy ez bekövetkezne.

Korábban senki sem tudta, hogy miért, és hogyan lehetséges ez. Egy korábbi sejtés szerint a szervezet leállásához is kell egyfajta energia, amit folyamatok indítanak el.

Ezek a folyamatok pedig egy olyan vészjelzést adnak le az agyunknak, mely tudatosítja bennünk a halál gondolatát.

A további friss kutatások kimutatták, hogy az ember orrából indul meg ez az egész. legalábbis ott érzünk a halálunkat megelőző pillanatokban valami érdekeset, egy olyan dolgot, amit ma még igen nehezen lehet megmagyarázni.

Hasonlíthat egyfajta hatodik érzékhez, vagy ahhoz, ahogyan az állatok képesek kiszagolni a veszélyt.

Ebben a tekinteteben az emberek és az állatok igen hasonlóak, és mindkét fajnál meglehetnek ezek a különleges érzékelések, csak mivel az ember már nem vadászi, és nincs rászorulva, mivel a tápláléklánc tetején áll, így kikopott belőlünk.

Egy kísérlet keretében ezt sikerült is bebizonyítani, ugyanis egy helyiségben vizet, ammóniát, és egyéb anyagokat fecskendeztek szét a levegőben. Megfigyelték, hogy a tesztalanyok mindig egyfajta tudatalatti döntés során elkerülték a veszélyes helyiségeket, rövid tartózkodás után elhagyták azokat.

A veszély érzete tehát összefügg a halál érzékelésével is.

Ez pedig egyúttal talán azt is jelentheti, hogy a túlvilág is létezhet. Ez egy igen messzemenő következtetés, de a tudósok szerint lehetséges.

Talán a túlvilággal való kapcsolatfelvétel az, amit érzékel az orrunk, a halál, vagy a másvilág egyfajta "illataként" - állítják a nyitottabb kutatók.

Mások úgy vélik, hogy ezek a dolgok még túl koraiak a kijelentésre, és rengeteg további vizsgálat szükség még ahhoz, hogy közelebbről is megismerjük a halál közelségének biológiai rejtélyét, és ezt a szuperérzékelést.

OSZD MEG másokkal is! 

paranormál tudomány túlvilág hatodik érzék


Megtekintések száma: 277759





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet