Zöld chemtrailt kiengedő korong alakú ufót láttak Florida felett?

2017. augusztus 5., szombat




Egyre nyugtalanítóbb dolgok zajlanak az égen. Lehet, hogy a chemtrailezésben a földönkívüliek is benne vannak? Szerinted mi látható ezen a felvételen?

Jól nézd meg a képet. Ilyen, és ehhez hasonló jelenségekről érkeznek jelenségek világszerte az elmúlt néhány évben. A legelső hasonló valamikor 2013-ban történt, amikoris Florida egén tűnt fel egy korong alakú objektum, mely zöld gázt, vagy füstcsóvát hagyott maga után

Olyan volt, mintha szándékosan akarta volna ezt a különleges anyagot kiengedni a légkörbe.

Egyesek szerint egyfajta radioaktív köd lehetett, mások szerint a földönkívüliek chemtrail bombákat szórnak a Föld atmoszférájába, hogy ezzel tegyék belélegezhetetlenné a bolygónk légkörét. 

Vagyis könnyen lehet, hogy a chemtrailekért nem csak és kizárólag az emberek, és a HAARP felelős.

Akadnak olyan nézetek is, miszerint a chemtrailek valójában azért vannak, hogy semlegesítsék az idegenek által a légkörbe szórt méreganyagokat.

Egy másik teória pedig ennek ellenkezőjét állítja: az idegenek valójában a jófiúk, akik semlegesítő, zöld színű anyagokkal kötik le az atmoszférában keringő alumínium részecskéket és mérgeket, amit a titkosszolgálatok és a háttérhatalom juttatnak fel repülőkkel.

"Először azt hittem, hogy egy utasszállító gép gyulladt ki… a második gondolatom az volt, hogy UFO-t látok… A körülötte terjengő zöldes anyag első pillantásra erősen mérgezőnek, vagy radioaktívnak tűnt…"

Azóta egyre több ilyen észlelést látni. Egy ízben az égen egy olyan videót készítettek, amint egy repülőgép által hátrahagyott chemtrail csíkot semlegesített egy korong alakú repülő tárgy.

Nem tudni, mi a pontos igazság ezekkel az észlelésekkel kapcsolatban, sem azt, hogy valójában mi az idegenek szándéka.

Vannak olyan felvetések is, miszerint valójában több típusú földönkívüli faj él a Földön, és míg egyesek a légkörünket mérgezik, mások megpróbálják ezeket a mérgeket kivonni az űrbe. Bármi is az igazság, valami zajlik a fejünk felett. Hamarosan pedig ki fog derülni, hogy micsoda.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegenek összeesküvés chemtrail


Megtekintések száma: 121976





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet