Szerző: admin
A történetét azért osztotta meg, hogy ezzel másoknak is reményt adjon, és elmondta a titkát is, milyen fűszereket és hogyan fogyasztott.
Lássuk, miket látott előre! Tűpontos modern próféciák korunk Nostradamusától, amik mind bejöttek!
Szakértők a jelenlegi tudományos kutatások alapján azt állítják, hogy minden ma élő ember egy olyan pártól származhat, akik körülbelül 200 000 évvel ezelőtt éltek.
Hátborzongató űrfelvételt tettek közzé…
Az emberiség a létezésével játszik.
Nulla energiaigényű, és elektromosságra sincs szükség a jövő hűtőjének, mely már most elérhető!
Ha 180 fokos fordulatot vesznek, ahogyan a geológiai múltban már sokszor megtörtént.
Egy nagyobb objektum nyomára bukkantak, amiről eddig senkinek sem volt tudomása. Egyes pletykák szerint mesterséges eredetű. Mi az igazság?
A tudósok legnagyobb döbbenetére teljesen épen fennmaradt vörösvérsejteket is sikerült kinyerniük, amik elképesztő információkkal szolgáltak.