A Titok c. könyv emberek ezreinek életét változtatta meg: az ember, aki mögötte áll, azonban embereket ölt meg

2016. december 6., kedd




A sokak által nagyra tartott, újszerű gondolkodásra késztető könyv fő gondolatisága mögött álló embert gondatlanságból elkövezett emberöléssel vádolták, és 3 ember haláláért felelős. A karma, vagy csak a végzet furmányos útja, a sors iróniája?

A könyv, ami millióknak segített

Valószínűleg nincs olyan ember, aki ne hallott volna a nagysikerű Titok című könyvről, mely különös világnézetével, és pozitív gondolataival emberek ezreinek az életét változtatta meg idehaza is.

A Titok azzal az újszerű gondolatisággal operált, hogy a döntés és az életünk eseményei a mi kezünkben van, és hogy a pozitív, negatív gondolatoknak óriási ereje van nem csak a világ, és a környezetünk, de mások felett is.

A megfelelő gondolatok, és a koncentráció segítségével elérhetővé válhat számunkra szinte bármi, amit csak megkívánunk. A vágyálmok nem vágyálmok többé, és nincsenek buta ábrándok, melyek soha nem valósulhatnak meg.

Nem számít, hogy indiai vagy, Ausztráliában vagy Új-Zélandon élsz, Stockholmban vagy Londonban laksz, Torontóban, Montrealban, vagy New York-ban... Mindannyian egy energiát használunk, egy törvényt: a vonzást... – szól a csalogató.

Egy sötét titok, és az ember, aki mögötte van,

Azt azonban csak nagyon kevesek tudják, hogy a szerzőre nagyon nagy hatással volt egy titokzatos férfi, aki Amerikában annak idején elég nagy hírnévre tett szert, később pedig a sajtóba is bekerült, méghozzá egy igen tragikus eset kapcsán.

James Arthur Ray három ember megölésének vádjával állt bíróság elé az elmúlt években. A motivációs trénerként dolgozó férfi ugyanis különféle spirituális utazásokat szervezett, melyek során a résztvevők tetemes összegekért érezhették azt, hogy megtisztulnak.

Azonban az egyik ilyen során valami nagyon balul sült el, és három ember belehalt a spirituális harcos képzésébe.

James Arthur egyfajta újjászületést elősegítő 5 napos rituáléra vitte híveit, amelynek keretében hosszú időn át étel, és víz nélkül egy izzasztókunyhóban töltötték idejüket.

Bár Arthur figyelmeztette a tagokat, hogy extrém melegre kell felkészülniük, és hogy nehéz lesz, senki sem gondolta mégsem, hogy kunyhóban három ember is halálát leli majd.

Az azonban csak később derült ki, hogy megtagadták mindenkitől a vizet az utolsó 2 napon, és úgy kellett átmenni a megpróbáltatásokon, ez volt a feltétele a szellemi újjászületésnek.

A könyv szellemi atyjaként tekintenek rá

Persze senki sem szeretné összemosni a dolgokat a Titok című tényleg csodálatos és mély üzeneteket tartalmazó könyvvel, de tagadhatatlan, hogy a szerző, Rhonda Byrne óriási inspirációként tekintett a férfire.

Egyes források szerint a könyv szellemiségét, és főbb irányvonalait az őt tanításai és beszédei ihlették, gyakorlatilag ő volt az a bizonyos ember, agenda a könyv mögött.

Hogy utolérte a karma, vagy csak a sors iróniájának része, hogy az, akik emberek életét tette jobbá, ugyanakkor mások életével úgy bánt, mintha valami pótolható sakkbábuk lennének, nem tudni.

Mindenesetre az ügy mindenképpen tanulságként szolgálhat az olyan elvakultan hinni akaró embereknek, akik a saját életük kockáztatásával is képesek lennének megtisztulni.

érdekes érdekesség ezotéria spirituális


Megtekintések száma: 45963





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet