„Minden gép sorakozzon fel egymáshoz közel… kényszerleszállást kell végrehajtanunk a tengeren, esetleg a szárazföldön… amikor az egyik gépben kevesebb, mint 10 gallon üzemanyag marad, mindannyian landolni fogunk” – hallhatták a zavaros üzenetet 1945. december 5-én délután 6 óra 20 perckor a Fort Lauderdale-i katonai bázis légiirányító központjának munkatársai.
A kétségbeesett utasítást a négy órával korábban öt TBM Avenger típusú torpedóbombázóval felszálló 19-es repülőraj parancsnoka, Charles C. Taylor hadnagy küldte pilótatársainak, ám mindhiába.
A háromórásra tervezett hadgyakorlat tragédiába torkollott. A repülőgépek nyomtalanul eltűntek. Az esetet a Bermuda-háromszög egyik legnagyobb rejtélyként tartják számon.
A katasztrófa annak ellenére következett be, hogy a küldetés megfelelően elő volt készítve. Az üzemanyagtartályok tele voltak, a műszerek pedig kifogástalanul működtek. Az időre sem ehetett panasz: a floridai Fort Lauderdale-ben ragyogóan tűzött a nap. Taylor hadnagy azonban már mintegy másfél órával a felszállás után jelezte, hogy mindkét iránytűje meghibásodott, és fogalma sincs, hogy hol lehetnek.
A repülőraj vezetője tájékozódó képessége elvesztése ellenére sem adta át a parancsnoki pálcát társainak, akik – vele ellentétben – feltételezhetően tisztában voltak azzal, hogy merre járhatnak.
Az utolsó elkapott rádióüzenet idején a repülőraj feltételezhetően a Bahamáktól északra, és a floridai partoktól keletre járt, ahol pocsék időjárási körülményekkel szembesültek.
Mivel fogytán volt az üzemanyag, Taylor hadnagy úgy döntött, a hatalmas vihar és az óriási széllökések, valamint a sötétség ellenére kényszerleszállást hajtanak végre a háborgó tengeren. Ez gyakorlatilag egyenlő volt az öngyilkossággal.
A mentésre nem sokkal fél 8 előtt kiküldött Martin Mariner típusú hidroplán a repülőrajhoz hasonlóan nyomtalanul eltűnt. A következő napokban több száz hajó és repülő közel 250 ezer négyzetmérföldet vizsgált át Atlanti-óceánon és a Mexikói-öbölben, de sem a 27 áldozatot, sem a roncsokat nem találták meg.