Kategória: Érdekes
A NASA 2022. augusztus 8-i tájékoztatása szerint, augusztus 10-13 közötti várható hogy elérik a Földet.
A világ egy nukleáris háború “széléhez” közeledik – állítja Tulsi Gabbard.
Sokkoló állítás egy kormányszintű összeesküvésről, mely az egész világot energia-rabszolgaságban tartja…
Tényleg beköszönthet a nyugat alkonya. Demográfiai időzített bomba, Európai szeptember 11, és megtervezett belső fegyveres puccsok várhatók Európában?
A határértéket meghaladó szennyeződést mértek, ezért kell megvédeni a fürdőzők egészségét.
A mérések szerint valószínű, hogy egy csillagközi objektumról van szó, vagyis egy olyan kőzetről, amely egy másik galaxisból érkezett ide. K
Európában már két halálos áldozata van a majomhimlőnek, nők és gyerekek is megbetegedtek…
A déli, délkeleti tájakon még brutális hőség lesz ma, nyugaton eközben már eléri az országot a front, megkezdődhet a lehűlés.
Napvihar érhette el a Földet, miután egy, a csillagon keletkezett lyukon anyag áramlott ki, írja az Independent.
Spanyolországban két gyerek meghalt az ismeretlen eredetű májgyulladásban, amelynek megjelenését eddig 21 európai országból jelentették.