Csillagközi objektum csapódhatott a Földbe — az óceán átkutatását tervezik
Egy meteor csapódott az óceánba Pápua Új-Guinea partjai mellett.
A mérések szerint valószínű, hogy egy csillagközi objektumról van szó, vagyis egy olyan kőzetről, amely egy másik galaxisból érkezett ide.
Kutatók át akarják fésülni az vizet, hogy megtalálják a zuhanás utáni maradványokat.
A 2014-ben érkezett, CNEOS 2014-01-08 névre keresztelt — feltételezhetően — csillagközi objektumot nagyjából fél méter átmérőjűre becsülik, Amir Siraj — a becsapódáskor volt végzős hallgató — és Avi Loeb harvardi professzor pedig úgy vélik, hogy egy másik galaxisból származhat a kőzet.
Ezt a pályájára vonatkozó katalógusadatokból számították ki, ugyanis túl gyorsan érkezett a Föld légkörébe ahhoz, hogy a Nap gravitációs mezején belülről származzon.
A bizonyítással kapcsolatban viszont akadályba ütköztek, ugyanis a becsapódás mérésére használt adatok az Amerikai Védelmi Minisztérium egyik kémszatellitjéről származnak.
Ennek következtében az információkat titkosítottak, mivel a szerkezetet katonai tevékenységek megfigyelésére tervezték és nem akarják, hogy a valós képességei kitudódjanak.
A részletek nélkül azonban a tudományos közösség nem fogadja el Siraj és Leob számításait, így a tanulmányuk továbbra is publikálatlan.
2022. áprilisában viszont az amerikai űrhadsereg űrműveleti parancsnokságának vezető tudósa, Joel Mozer felülvizsgálta a titkosított adatokat. Később bejelentette, hogy a NASA-nak benyújtott sebességbecslések kellően pontosak voltak.