Hamarosan bekövetkezhet az amerikai megaföldrengés

2015. szeptember 6., vasárnap




Az Egyesült Államok nyugati partvidékét elpusztító megaföldrengés egy kevésbé ismert törésvonal okozza majd hamarosan, aminek létezéséről ötven éve még senki sem tudott.

[dropcap]K[/dropcap]aliforniában már hosszú ideje várnak a nagy rengésre. Az államtól északra fekvő Oregonban azonban az emberek soha nem számítottak erre annak ellenére, hogy a hely is az erős földrengésekről hírhedt csendes-óceáni Tűzgyűrűben fekszik.

Hosszú évtizedek, évszázadok óta nem volt itt komoly rengés, így joggal hihette mindenki azt, hogy ez a két hely szinte rengésmentes övezetnek számít Amerikán belül.

Ez azonban hatalmas tévedés! Az elmúlt évtizedekben ugyanis kiderült: az Egyesült Államok északnyugati partvidékét még a kaliforniai Nagy Rengésnél is nagyobb veszély fenyegeti, ami szinte bármikor lecsaphat. És hatása kiterjed majd egészen Japánig.

Cascadia szubdukciós zóna

[dropcap]T[/dropcap]öbb mint 15 ezer halott, több tízezer sérült, összeomló infrastruktúra, kártyavárként összedőlő épületek százezrei és sokmilliárd dolláros kár. Ez vár a Kaliforniától északra elterülő amerikai területre, amiről csak alig ötven éve derült ki, hogy egy akár 9-es erősségű földrengést is okozható törésvonal felett fekszik. Ez a Cascadia szubdukciós zóna, ami az észak-kaliforniai Cape Mendocinótól Portland és Seattle városokon át egészen a kanadai Vancouverig terjed.

[caption id="attachment_2957" align="aligncenter" width="740"]cascadia-toresvonal A Cascadia szubdukciós zóna[/caption]

A leghírhedtebb földrengést okozó törésvonal a Szent András-törésvonal. Közel 100 éve ismerjük, rengeteget tanulmányoztuk, de a Cascadiaról szinte alig tudunk valamit. Éppen ez benne a félelmetes és aggasztó, ugyanis egészen az 1980-as évekig azt sem lehetett tudni, hogy földrengéseket képes okozni.

Míg a többi törésvonalaknál átlagosan száz-kétszáz évente történik egy nagyobb, 7-esnél erősebb rengés, a Cascadia térségében soha nem jegyeztek fel ilyen erejű földmozgásokat, és az általánosan elfogadott feltételezés az volt, nem is történhet ilyen.

A nyolcvanas évektől kezdve azonban egyre több és több bizonyítékot találtak tudósok arra, hogy a Cascadia igenis képes nagy erejű földrengések kipattintására, csak a szokásosnál jóval ritkábban. Először a geológiai és biológiai bizonyítékok, és a helyi őslakos indián törzsek szájhagyomány útján terjedő történetei alapján kiderítették, hogy valamikor 1700 környékén egy hatalmas cunamit okozó rengés rázta meg a térséget.

1996-ban már ontos dátumot is ismertek a tudósok. Ez egy Japánba bekövetkezett árva cunaimnak volt köszönhető, melyet azért neveztek el így, mert nem előzte meg semmiféle földrengés, holott elvileg ennek kellett volna a kiváltó oknak lennie.

A cunamit valószínűleg a Cascadia egy 9-esnél erősebb rengése indította útjára, keresztül az egész Csendes-óceánon. A dátum 1700. január 26. volt. Az utolsó alkalom, hogy egy megaföldrengés rázta meg a területet. A következő pedig bármikor bekövetkezhet. Akár egy év múlva, akár hónapokon belül, vagy akár holnap.

Biztosan meg fog történni, méghozzá hamarosan

[dropcap]A[/dropcap] Cascadiát vizsgáló geológusok kutatásai szerint az elmúlt tízezer évben 41 nagy, legalább 8,2-es erősségű rengést okoztak az egymásnak feszülő kőzetlemezek, és ezek közül 19 volt olyan, amikor a teljes törésvonal mentén mozdultak meg a lemezek.

[caption id="attachment_2959" align="aligncenter" width="740"]Seattle - a törésvonalon helyezkedik el Seattle - a törésvonalon helyezkedik el[/caption]

Ez utóbbiak már 9-es erősségű megaföldrengéseket okoztak. A geológusok számításai szerint 37 százalék az esélye annak, hogy ötven éven belül egy nagyjából 8-as erősségű földrengést okoz a Cascadia, és várhatóan Észak-Amerika legnagyobb természeti katasztrófáját fogja okozni.

Hatalmas pusztításról beszélhetünk majd tehát. A rengések közel 350 ezer négyzetkilométernyi területet ráznak majd fel, tesznek tönkre. Ez a kanadai Vancouvertől egészen az ezer kilométernyire álló Kaliforniáig tart majd. A kilencvenes években épített, majd utólag nem megerősített nagyobb épületek és hidak egészen biztosan összeomlanak majd, ahogy az is egészen biztos, hogy rengeteg emberi áldozatot fog követelni a katasztrófa.

Közel  13 ezer ember hal meg, a sérültek száma 27 ezer lesz, egymillió embernek lesz szüksége ideiglenes szállásra és további 2,5 millió embernek vízre és élelemre. Azonban ez a becslés azzal számol, hogy a földrengés februárban, kora délelőtt történik. Ha viszont nyáron, amikor százezer turista is ellepheti a tengerpartokat, a halálos áldozatok és sérültek száma a többszöröse lehet annak, amivel számolnak.

cunami

A hegyes területeken több tízezer földcsuszamlás történik, és sok helyen a talajfolyósodás jelensége – amikor a laza föld elveszíti szilárdságát és sűrű folyadékként kezd el viselkedni – miatt semmisülnek meg a rajtuk álló építmények, köztük a Portland hatalmas üzemanyag-kikötőjében álló benzin- és földgáztartályok és vezetékek. Majd 15-húsz perccel a rengés után jön a partvidéket teljesen megsemmisítő, 10 méter magas cunami, ami egyes helyeken akár a harminc méteres magasságot is elérheti. Tönkremennek a gáz és vízvezetékek, a teljes infrastruktúra visszakerül a kőkorszakba.

Felkészülni

[dropcap]A[/dropcap] helyiek csak felkészülni tudnak az elkerülhetetlenre, mely valószínűleg még ebben az évtizedben bekövetkezik majd. Gőzerővel folyik a régi, nem földrengés biztos épületek megerősítése. Az újabb épületek már elvileg gond nélkül át tudnak vészelni egy 9-es erősségű rengést is anélkül, hogy összeomlanának.

Pont ezért 2016 júniusában egy több napon át tartó, már évek óta szervezett katasztrófavédelmi-gyakorlatot tartanak, hogy a lehető legfelkészültebben várják az elkerülhetetlent.

tudomány katasztrófák


Megtekintések száma: 4682





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet