Fontos!
Vasárnap délután nyugat felől egy vastagabb felhősáv vonul kelet felé, a legtöbb helyen erősen felhős lesz az ég.
A délután második felében szakadozik a felhőzet a Dunántúlon, ott pár órára a nap is kisüthet.
Szemerkélő eső napközben leginkább nyugaton, a Duna vonalában, és a Duna-Tisza közén fordulhat elő.
A déli szelet több helyen erős, a Kisalföldön időnként viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között várható. Késő estére 8 és 13 fok közé hűl le a levegő az Országos Meteorológia Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint.
Hétfőn hajnalban a keleti tájakon is szakadozni kezd a felhőzet, ugyanakkor arrafelé még számíthatunk erősen felhős területekre.
A hőmérséklet hajnalban 3 és 9 fok között alakul, a kevésbé felhős tájakon lesz a hidegebb.
Hétfőn napközben napos idő lesz a jellemző fátyol-, és gomolyfelhők kíséretében, majd délutántól a nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, ezzel együtt a Dunántúlon, majd az Északi-középhegységben is elszórtan zápor, sőt a Kisalföldön zivatar is kialakulhat. Estére már mindenütt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
A déli szél napközben megélénkül, a Dunántúlon megerősödik, estétől az északnyugatira forduló szelet arrafelé viharos lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható.
OSZD MEG másokkal is!