Mérgező gyerekjátékok - a gyártók tudnak róla, de mélyen hallgatnak!

2017. február 13., hétfő




Egyes statisztikák szerint minden második háztartásban található olyan gyerekjáték, mely erősen mérgező lehet.

Mérgező műanyag játékok

A gyerekeknek, pici babáknak szánt játékok, cumik, műanyag rágókát roppant veszélyesek. Erre még évtizedekkel ezelőtt hívták fel a figyelmet, ám akkor még senkit sem érdekelt.

Mi több, a nagy gyerekjáték gyárak valósággal ellehetetlenítették azokat, akik ilyet mertek állítani.

Az is igen gyakran előfordult, hogyha megjelent egy mérgező anyagok jelenlétére utaló tanulmány, nem sokkal később megjelentek olyan fizetett tanulmányok is, melyek az ellenkezőjét állították, és természetesen sokkal nagyobb nyilvánosságot kaptak, mivel ezeket a tanulmányokat titkon maguk a gyártók finanszírozták.

A gyerekjátékok ugyanis egy milliárdos iparággá nőtte ki magát, ahol olyan piaci szereplők voltak jelen, akik nem hagyhatták, hogy elszálljon a profit.

Még akkor sem, ha kiderül, hogy mérgező az, amit gyártanak.

A műanyag bár csodálatos anyag, alapjáraton nem is okoz problémát, azonban egyes esetekben kimutathatóan mérgező.

A petpalackok például napfény hatására káros, mesterséges anyagokat bocsátanak ki magukból, mely belekerül a bennük tárolt vízbe, így végső soron az emberi szervezetbe is.

Egyre több visszahívás

Bizonyára sokan ismerik a szülők közül a kirakós habszivacsot, melyet egyre több országban hívnak vissza, mivel a tudomány jelen, és legfrissebb állása szerint rákkeltő anyagok találhatóak benne.

Ezek az anyagok többek között a formamid formájában kerültek bele ezekbe a játékokba, de egyes rágókákban, műanyag játékokban is jelen vannak különféle vegyi anyagok, melyek napfénynek kitéve rengeteg mérget szabadítanak fel.

Tudományos szempontból olyan erős lábakon áll a bizonyítás, hogy ma már az EU tiltja is a nem megfelelő gyerekjátékok forgalmazását.

A baj csak az, hogy a legpénzesebb cégek még így is jelen vannak a piacon, és gyakorlatilag lefizetik a hatóságokat, hogy szemet hunyjanak a dolgok felett.

Így ma is lehet szép számmal erősen mérgező gyerekjátékokkal találkozni, melyekről nem is gondolná az ember, hogy mekkora károkat képesek okozni a jövőben hosszú távon.

Néha még cumik is készülnek a káros anyagokból, 2016-ban a hazánkban bevizsgált gyerekjátékok több mint kilencven százaléka bizonyult veszélyesnek, ami elképesztően magas arány, és egyben nagyon riasztó is.

Sok gyerekeknek szánt játék tartalmazhat az egészségre káros ftálsav-észtert. Pedig a lágy PVC-k gyártói gyakran használják ezt a vegyületcsoportot, mert a termék így lesz puha és hajlékony.

Profit mindenekfelett

A hatások igen színesek lehetnek. És sokak szerint ugyan csak később, több évtized elteltével sikerült ezeket kimutatni, már a kezdetektől sejteni lehetett. A cégek tudtak róla, de nem tettek ellene semmit, csak számolták a profitot.

Az elmúlt években nem véletlenül nőtt meg a demenciás esetek száma, és az egyéb idegrendszeri betegségek is egyre fiatalabb korban kezdődnek, mely sokak szerint összefügg a műanyag gyerekjátékokkal, és azzal, hogy az ember későbbi élete során is nagyon gyakran érintkezik mérgező műanyag dolgokkal.

Hogy valóban megvan-e ezek között a kapcsolat, azt még vizsgálják, de az már bizonyított, hogy erősen mérgezhetnek a gyerekjátékok, ezért vigyázzunk velük, ha ilyet vásárolunk, és keressük az EU szabványnak megfelelő jelöléseket.

egészség feltáró eltitkolt tények egészség megelőzés


Megtekintések száma: 46487





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet