Nézd meg jól, mit látsz, mert lehet, hogy alaposan megtréfál majd a szemed!

2017. február 13., hétfő




Rájössz, mi benne az érdekes?

Optikai illúziókból sosem elég. A most következő pedig alaposan be fog zavarni, mert nem csak a szemed fog bizseregni tőle, de hirtelen azt sem fogod tudni, hogy hol áll a fejed.

Az alábbi kép szinte futótűzként terjedt nemrég az interneten, és rengetegen megnézték, megosztották.

A szóban forgó ábrán szürke vonalak keresztezik egymást átlósan, függőlegesen és vízszintesen, minden ötödik találkozási pontjukon pedig látható egy fekete pötty - illetve látható lenne, ha az agyunk hagyná azt nekünk.

Azonban nem hagyja, mivel egy optikai csalódásról van szó. Egyszerűen elhiteti az agyunka szemünkkel, hogy nincsenek itt, és ez a periférikus látással magyarázható.

Az illúziót Kitaoka Akijosi japán professzor készítette, hogy egy tudományos szaklapban is közzétegye,

Érdekes, hogy az ember akárhogyan is próbálkozik, nem fogja egyben látni a fekete pontokat.

Periférikus látásuk ugyanis az állatvilág többi látószervéhez képest viszonylag korlátozott.

Ha például egy szövegben egy szóra koncentrálunk, akkor azt tisztán látjuk, de a szöveg szélén lévő szavak elmosódottak. Agyunk ilyenkor próbálja kikövetkeztetni, hogy a periférián mi látható, vagyis amikor a fekete pöttyöt nézzük, akkor az agy kiegészíti az ábra széleit is.

A szürke vonalak ugyanolyan távolságokban metszik egymást, és szabályosan haladnak, ezrét az agyunk azt gondolja, nincs is a végükön semmi, és ezt a szemünkkel mis elhitet.

Ha másik pöttyre fókuszálunk, akkor a kép más részei kerülnek perifériára, és ezek alapján tűnnek fel a pöttyök.

Ha tetszett, OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség optikai illúzió


Megtekintések száma: 103326





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet