Kategória: csillagászat
2014-ben merült fel először komolyan a lehetőség rá, hogy van egy kilencedik bolygó is a naprendszer külső peremén. A kutatók most azt mondják, nagyon közel járnak ahhoz, hogy megpillantsák a titokzatos bolygót.
Sikeresen leszállt az ESA ExoMars expedíció szondája, melyet Schiaparelli névre kereszteltek egy híres csillagász után. Óriási lépés ez Európa számára, és először sikerült elérnie a Mars felszínét!
Mint ismeretes az Európai Űrügynökség a Schiaparelli nevű szondával fog kíséretet tenni a Marsra való leszállásra október 19-én, délután három órakor. Az évtized mérföldkövének tartott eseményeket élőben fogják közvetíteni.
A ritka jelenséget egy angol fotós is megörökítette! Ráadásul még nem maradtál le semmiről, mert hamarosan újra látható lesz!
Csillagászok olyan különös, sötét anomáliára bukkantak, melyből arra következtetnek, hogy két objektum keringhet az Uránusz körül.
Legalább tízszer annyi galaxis van az univerzumban, mint azt eddig hitték, ráadásul ezen galaxisok javarészét még nem vagyunk képesek látni, megfigyelni. Ez felveti annak is a lehetőségét, hogy az élet előfordulása is legalább tízszer magasabb az univerzu…
Új arccal bővül a naprendszer családi portréja, ugyanis a kutatók mostmár majdnem teljesen bizonyosak abban, hogy egy törpebolygó keringhet a Plútó pályáján túl. A felfedezés óriási jelentőségű, és előrevetíti a rejtélyes kilencedik bolygó felfedezését is…
Egy távoli galaxisról készült felvételen egy különös, szupermasszív feketelyukat fedeztek fel, mely egy újra egyesült galaxis szélén vándorol.
Tovább bővült az űrbéli rejtélyek listája, kutatók ugyanis valami megmagyarázhatatlant fedeztek fel az űrben.
Valószínűleg hatalmas és mély óceánjai vannak a Proxima b planéta felszínét. A kérdés már csak az, hogy élet is lehet-e a bolygón?