Kategória: technológia

Az egykori Apollo-missziók űrhajósai nagy arányban szenvednek szív- és érrendszeri betegségektől. A Floridai Állami Egyetem kutatói szerint a kiváltó ok a mélyűr sugárzása. A tény meglékelheti az összes jövőben tervezett mélyűri utazást, így az emberes Ma…

Norvégia hatalmas, víz alatti csövekkel akarja csökkenteni a kompok terhelését. A hivatalosan elsüllyesztett lebegő hídnak nevezett építmények a víz alatt húzódó, óriási csövekből, illetve az ezeket a helyükön tartó, a vízfelszínen lebegő pontonokból álln…

Fizikusok megvédték az elektromágneses hajtómű ötletét, és egy tanulmányban bizonyítják, hogy az mégse mond ellent Newton harmadik törvényének. Ez nagy megkönnyebbülést jelent mindenkinek, aki idegen bolygót szeretne meghódítani, mert korábbi számítások s…

Kínában egy újszerű, már-már futurisztikus közlekedési eszközt fog megépíteni, majd valós körülmények között tesztelni a pekingi központú Transit Explore Bus nevű társaság. A szuper busz a forgalmi és a környezetszennyezési gondokra is megoldást nyújt, ha…

Egy bécsi tervező, Kristof Retezár új találmánya kivonja a vizet a levegő páratartalmából, majd tiszta ivóvizet készít belőle. A Fontus nevű készüléket lényegében bármihez lehet rögzíteni, és hordozható is.

A Fontus a kondenzáció elvég hasznosítja. A g…

Olyan emberek járnak már ma is közöttünk, akiknek a szervezete minden betegség ellen védve van. A szuper genommal rendelkező generáció különleges képességei Isten ajándéka, vagy földönkívüliektől örökölt DNS? Ők lennének az új Ádám és Éva, és szükségszerű…